Nem kényszer alatt vallott Djindjic gyilkosa
Zoran Djindjic néhai szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosa nem kényszer hatása alatt tett beismerő vallomást a rendőrségen - jelentette ki hétfőn egy magas beosztású rendőrtiszt a belgrádi bíróság előtt.
Dátum: 2004-12-27 17:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:36.671150, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Djindjic feltételezett gyilkosai felett ítélkező belgrádi különbíróságon Rodoljub Milovic, a belügyminisztérium szervezett bűnözés ellen küzdő igazgatóságának tisztje tanúskodott, aki tavaly április 7-én jelen volt a feltételezett orvlövész, Zvezdan Jovanovic rendőrségi meghallgatásán, amikor a merénylő beismerő vallomást tett. Milovic szerint Jovanovic nem kényszer hatása alatt, a hivatalból kirendelt ügyvéd jelenlétében tett beismerő vallomást, átnézte a kihallgatásról készült jegyzőkönyvet, s aláírta minden oldalát. Jovanovic hazugnak nevezte a bíróság előtt a rendőr alezredest. A vádlott a merénylet után feloszlatott, vörössapkás osztag néven elhíresült, rettegett állambiztonsági kommandónak volt a helyettes parancsnoka. A rendőrség a merénylet után 12 nappal vette őrizetbe azzal a gyanúval, hogy ő lőtte le Djindjicet a kormánypalotától mintegy kétszáz méterre fekvő irodaház egyik ablakából. Nem sokkal letartóztatása után Jovanovic azt mondta a rendőrségen, hogy azért gyilkolta meg Djindjicet, mert egykori felettese, Milorad Lukovic Legija elsőrendű vádlott és a zimonyi klánként ismert bűnbanda vezetői elhitették vele: Djindjic ki akarja adni bajtársait a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A per legelején, tavaly decemberben azonban Jovanovic közölte a bíróságon: kényszer hatása alatt vallott a rendőrségen. Az állította, hogy a hatalom és a törvényszék elviselhetetlen nyomást gyakorolt rá, elítélte, még mielőtt a per megkezdődött volna, ezért nincs bizalommal az igazságszolgáltatás iránt, s hallgatással óhajt védekezni. Milovic szerint Jovanovic akkoriban arra is kérte a rendőröket, hogy mondják meg feleségének: "Ő nem bűnöző, s amit tett, politikai meggyőződésből és Hága miatt tette." A rendőrparancsnok szerint Jovanovic vallomása összhangban volt a többi gyanúsítottéval.
MTI - fideszfrakcio.hu