Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jutalom a törvénysértőnek

Budapest XXIII. kerületének szocialista vezetésű önkormányzata éveken keresztül jogtalanul vett fel pénzben természetbeni juttatásokat. Ezzel közel 80 millió forint kárt okoztak a Soroksárnak. A törvénysértést a Fővárosi Közigazgatási Hivatal is megállapította. Ezt követően ez év decemberében Geiger Ferenc polgármester hat havi, több mint 3 millió forint jutalmat vett fel. Tette mindezt a kerület lakóit érintő súlyos megszorítások után. Erről Soroksár kerület önkormányzatának hivatalos lapja természetesen elfelejtett tudósítani - írja közleményében a soroksári Fidesz frakció.


Dátum: 2004-12-27 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:37.000474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felszólítjuk az MSZP kerületi parlamenti képviselőjét, Hiller Istvánt, hogy amennyiben komolyan gondolja pártja igazságosabb Magyarországról szóló kampányszlogenjét, úgy ország építő munkáját saját portáján történő söpörgetéssel kezdje. Ennek megfelelően ne engedje, hogy a pártja által támogatott polgármester törvénysértésekért megjutalmazza magát.

Budapest, 2004. december 27.

Kubatov Gábor

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

kerületi elnök

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek