Barroso gratulált Ukrajnának
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság vezetője hétfőn gratulált az ukránoknak, akik az előző napi elnökválasztási forduló révén "előreléptek egy békés és demokratikus társadalom megteremtésének útján." Egyben úgy vélte: a vasárnapi választás az ukrán-EU kapcsolatok terén is jelentős nap volt.
Dátum: 2004-12-28 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:37.690418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Barroso közleménye szerint fontos, hogy a demokratikus folyamat folytatódjék. Az összes érintett felet erre hívta fel, s egyben figyelmeztetett: az EU kiáll Ukrajna területi integritásának megőrzése mellett. Ami a két fél közötti kapcsolatokat illeti (az államfővé választott Viktor Juscsenko kabinetfőnöke éppen a Le Soir című belga lap hétfői számában erősítette meg, hogy országa csatlakozni akar az EU-hoz), Barroso úgy vélekedett: a viszony szorosabbra fűzésének üteme attól függ, Ukrajna milyen erőfeszítéseket tesz, s milyen eredményeket ér el a közös értékek és célok terén. Az EU-bizottság elnöke leszögezte, hogy a szabad és tisztességes választások révén megnyílt az út a két fél közötti fokozottabb együttműködés megteremtéséhez. Ennek gyakorlati módjaként azonban (legalábbis egyelőre) nem a csatlakozást, hanem az EU és Ukrajna közötti, nemrégiben kidolgozott akcióterv megvalósítását javasolta: azt az akciótervet az EU részéről mindeddig szándékosan "jegelték", várva a vasárnapi választásra. Benita Ferrero-Waldner, az EU-bizottság külkapcsolatokért felelős tagja hétfőn szintén közleményt hozott nyilvánosságra Ukrajna kapcsán, üdvözölve a választást ellenőrző nemzetközi megfigyelők kedvező, a voksolás törvényességét lényegében megállapító értékelését. Emlékeztetett, hogy Ukrajna legnagyobb külföldi adományozója az Európai Unió, amely 1991 óta különböző programok révén jóval több mint egymilliárd euróval segítette az ukrán átmenetet a demokrácia és a piacgazdaság felé. Megígérte, hogy ez a támogatás megmarad, sőt erősödni fog. Egyben jelezte, hogy hamarosan Kijevbe akar utazni az EU-ukrán akcióterv végrehajtásának előkészítésére. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfői nyilatkozatában az ukrán lakosságnak, illetve az ottani vezetőknek gratulált. A szavazóknak, mert tisztában voltak a voksolás jelentőségével, s nagy számban járultak az urnákhoz - a politikusoknak pedig, mert "nagyfokú felelősséggel dolgoztak azon, hogy országukat határozottan a demokrácia útjára tereljék." Solana végezetül emlékeztetett, hogy az EU állam- és kormányfői legutóbbi csúcsértekezletükön stratégiai jelentőségűnek mondták Ukrajnát, mint az Európai Unió kulcsfontosságú szomszédját és partnerállamát.
MTI - fideszfrakcio.hu