Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Utórengések

Hét utórengés rázta meg a keddre virradó éjszakán az Indiához tartozó, de Mianmar partjainak közelében fekvő Andamán- és Nicobar-szigeteket. A rengések erőssége a Richter-skálán 4,4-es és 5,5-es érték között volt. Egyelőre nem ismeretes, hogy az utórengések okoztak-e személyi sérüléseket vagy károkat.


Dátum: 2004-12-28 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:38.630006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dél-, délkelet-ázsiai térségben vasárnap bekövetkezett 9-es erősségű földrengés, illetve az annak nyomán keletkezett szökőár legalább ötezer ember életét követelte a Bengáli-öböl e szigetcsoportján - közölte kedden a terület rendőrfőnöke. Háromezer holttestet találtak eddig, további kétezer személy pedig eltűnt, nagy valószínűséggel szintén életét vesztette - mondta S. B. Deol rendőrfőnök az indiai PTI hírügynökségnek. A szigetcsoport egy félreeső kis szigetéről, Car Nicobarról még nem érkeztek adatok a szökőár következményeiről. Így az is lehetséges, hogy a halálos áldozatok összegzett száma ötezernél is nagyobb az India törzsterületétől ezer kilométernyire keletre fekvő szigetcsoporton.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek