Szerencsés csöppség
Egy húsznapos csecsemő gumimatracon vészelte át a vasárnapi szökőárt a malájziai Penang szigetének egyik tengerparti strandján - vált ismeretessé kedden. Szülei büfét tartottak fenn a strandon, s éppen vevőket szolgáltak ki, amikor az elemi csapás váratlanul rájuk tört. A gyermek a büféhez kapcsolódó kamraszerű helyiségben aludt; szülei földre tett gumimatracon helyezték el.
Dátum: 2004-12-28 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:39.525564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elemi erővel rájuk zúduló áradat elragadta a szülőket, de nem túl messzire, és az anyának kevéssel később sikerült visszaküzdenie magát a kis kamrához, ahol pöttöm gyermekét hagyta a csapás előtt. A kamrát másfél méteres magasságban elárasztotta a tengervíz, de a gumimatrac békésen lebegett a víz színén, rajta a síró csöppséggel - jelentette a malajziai média. Mindkét szülő és a házaspár másik leánygyermeke is életben maradt, noha mindnyájukat elragadta az ár. Malajziában hatvan halálos áldozattal járt a rettenetes erejű cunami, amely eddigi adatok szerint több mint 28 ezer emberéletet követelt a dél-, délkelet-ázsiai térségben.
MTI - fideszfrakcio.hu