Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagysikerű konferencia Szegeden az Interreg Programról

Becsey Zsolt, a Fidesz-MPSZ európai parlamenti képviselője 2004. december 17-én rendezett konferenciát , amelynek célja az volt, hogy a hamarosan megnyíló magyar és szerb - montenegrói határ menti együttműködés terén uniós pályázatokra konkrét partneri kapcsolatokat létesítsen a határ két oldaláról, illetve ehhez megfelelő projektötletek megszületését serkentse.


Dátum: 2004-12-28 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32522
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:40.757555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A konferencián mintegy 150 fő jelent meg, köztük két vajdasági miniszter ( Pásztor István gazadsági és Bunyik Zoltán oktatási-kulturális tárca vezetők ), de emellett részt vett a szabadkai magyar főkonzul, a vajdasági gazdasági kamara küldöttsége, valamint számtalan vajdasági és dél-magyarországi önkormányzat képviselője is. A konferencia előadói között Becsey Zsolt meghívta a határ menti együttműködésben konkrét tapasztalatokkal rendelkező volt minisztériumi vezetőket, a VÁTI békéscsabai regionális irodájának illetékeseit is. A rendezvényen az általános előadások mellett három szekcióülés (gazdasági-infrastruktúrális, humánerőforrás-oktatás-kutatás, környzetvédelem-vidékfejlesztés témakörök ) keretében konkrétan a partner keresés és ötletek kidolgozása volt a cél szakavatott magyar és vajdasági koordinátorok segítségével. Az előadások vázlatait, valamint a projektjavaslatok listáját a résztvevők utólag kézhez fogják kapni.

A vajdasági és magyarországi résztvevők egyöntetű értékelése szerint a pragmatikus, hasznos és hiánypótló jellegű konferencia sikeresnek tekinthető, és megfogalmazódott az igény arra is, hogy a közeli jövőben - még a hivatalos pályázatok kiírása után de még a határidők lejárta előtt - újabb hasonló konferenciára kerüljön sor. Becsey Zsolt tervei szerint a közeljövőben hasonló konferencia szervezhető Békéscsabán, melyre a dél-alföldi régió illetve Temes és Arad megye bevonásával kerül sor .

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek