Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szent János napi borszentelés Esztergomban

Kárpát medencei szőlősgazdák borát szentelte meg az esztergomi Bazilikában Kiss-Rigó László püspök. A szentmisén és az új borok áldásán részt vett Orbán Viktor és Esztergom város polgármestere, Meggyes Tamás is.


Dátum: 2004-12-28 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:41.070972, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A püspök úr beszédében méltatta Szent Jánost, aki az apostolok legfiatalabbjaként jellemével vívta ki magának a szeretetet és a tiszteletet. Szent János evangéliumában olyan szakszerűen ír a szőlészetről, akár egy borászati tankönyv összeállítója. A szőlő és a szőlőtőke közti erős kapcsolathoz hasonlítja Jézus és a keresztény hívők közötti szoros köteléket.

Tiffán Zsolt, a rendezvény szervezője valamint a kárpát-medencei borászok közösen könyörögtek Jézus Krisztushoz: "Urunk, csodálatos ajándékod, a szőlőtő termése, az új és örök szövetség szimbóluma, melyet mindannyiunknak felkínálsz, és melyet szent fiaid saját vérével pecsételt meg. Add, hogy a magyar bor legyen a határokon átívelő testvéri összetartozásnak és szolidaritásnak is hatékony jele és eszköze! Add, hogy a magyar bor sajátos értékeinek megismerése és elismerése vezessen el más nemzeteket is gazdag kultúránk és hagyományaink mélyebb ismeretére. Hallgass meg Urunk!"

A misét követően a kárpát- medencei szőlősgazdák oltár elé helyezett új borát megszentelte a püspök atya.

A János napi borszentelés és borivás Magyarországon is meghonosodott. A XV. századi esztergomi Obsequialéban már megemlítik, hogy a bort, vagyis Szent János szerelmét, a Karácsony utáni harmadik napon áldják meg. A szentelt bor áldásos hatására a népi hiedelmek is felhívták a figyelmet: ha buzgó imával veszi magához a hívő a szentelt bort, akkor ez megóvja a testi és lelki bajoktól, a kárt okozó állatoktól és az utazás alkalmával fenyegető veszedelmektől, de főleg az ördög kísértéseitől.

A szent mise és az áldás után bórkóstolással és borbemutatóval ünnepeltek a gazdák és a vendégek a Mindszenthy iskolában.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek