Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai túszokat végeztek ki Irakban

Iszlám fegyveresek kedden bejelentették, hogy kivégezték egy Irakban működő amerikai biztonsági és újjáépítési cég nyolc helyi alkalmazottját, mivel segítették az ország Egyesült Államok által vezetett megszállását.


Dátum: 2004-12-28 16:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:41.972289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az emberrablók két túszt "bizonyíték hiányában" elengedtek. A Sandi Group nevű cég 10 alkalmazottját valószínűleg december 13-án rabolták el a Mudzsahed Hadsereg, a Fekete Zászló Hordozói és a Mutaszin Bellah Brigád fegyveresei a Fallúdzsa és Bagdad között vezető úton. A bejelentést tartalmazó videofelvételen, amelynek hitelessége egyelőre nem bizonyított, egy ismeretlen hang olvassa fel a "bíróság határozatát": "nyolc túszt kivégeztünk, mert bizonyítást nyert, hogy támogatták a megszálló hadsereget. A másik két túszt bizonyíték hiányában elengedtük". Az Irakban 7000 főt foglalkoztató washingtoni székhelyű Sandi Group tisztviselője nem rendelkezett információval a túszokról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek