Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Világgá mehetnek kedvenceink a petárdák miatt!

Magyarországon egyes becslések szerint kétmillió ebet tartanak. Az év végi vigadalomban elsütött petárdák és tűzijátékok következtében a településeken tartott kutyák százai szaladnak világgá. A legtöbb elkóborolt kedvenc az ünnepek után hazatalál, de sokuk sohasem kerül elő.


Dátum: 2004-12-29 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:44.170129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mi lesz a szilveszteri vigadalomban kóborrá váló állatokkal? A kutyák a közeli petárdarobbanások pillanatában akár gazdik kezéből a pórázt kitépve is elszaladhatnak a vakvilágba. Előfordulhat, hogy hetekig bolyonganak, majd legyengülve megfagynak, elpusztulnak. Nem ritka az autósgázolás vagy a vadászok közbenjárásával végbevitt ártalmatlanítás, de a sintérhurok sem.

Védekezés - megelőzés

Kutyáinkra érdemes minden esetben nyakörvet kötni, azt névvel - címmel, telefonszámmal ellátott bilétával kiegészíteni. A bajok elkerülése érdekében december 28. és január 2. között a kijelölt sétáltató helyeken is fokozott óvatossággal (pórázon) sétáltatni. Otthonunkban biztosítsunk kedvenceinknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet (belső szobát vagy udvarrészt). A félős - ijedős ebek az irracionális ingerek végett ilyenkor harapósabbak lehetnek, így óvatosság révén elkerülhető a harapásos tragédia. Ha megtörtént a baj, és kedvencünk elveszett, készítsünk lakhelyünk környékére kitehető plakátokat, rendszeresen figyeljük a környéket. Fel kell keresni a területileg illetékes (és a környező megyékben működő) gyepmesteri telepeket, hiszen a közterületekről oda kerülnek begyűjtésre a kóborló állatok. Budapesten a Fővárosi Közterület-felügyelet Állategészségügyi (Ebrendészeti) Telepe az 1097 Budapest, Illatos út 23/A. címen található. Vidéken sintértelep ügyben érdemi információkat az önkormányzat jegyzője tud adni. A témával kapcsolatban az interneten, a www.sinter.hu információs portál tartalmaz hasznos címeket - telefonszámokat. A sintértelepre bevitt állatokat 2 hét megfigyelés után a törvények értelmében elpusztítják. Van azonban olyan periódus (pl. az év végi vigadalom), amikor sokkal több a befogott kóbor állat, mint amennyi hely van a telepeken, ezért akár napi rendszerességgel is leölhetik az elkóborolt kedvenceket. Érdemes a kutyakereséskor intenzíven útba venni a gyepmestert is.

Békés, Boldog Új Esztendőt Mindenkinek!

Orpheus Országos Állatvédő és Természetbarát Közhasznú

Egyesület

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek