A Magyar Református Egyház tízmillió forinttal segíti a tragédia sérültjeit
Tízmillió forint gyorssegélyt juttat el a természeti katasztrófa sújtotta dél-ázsiai övezetbe a Magyarországi Református Egyház a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül - közölte az egyház szerdán az MTI-vel.
Dátum: 2004-12-29 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:47.005195, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A továbbiakban pedig a jövő év januárjában az ország református gyülekezeteiben szervezett gyűjtéssel segíti az ott élő rászorulókat" - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A Katolikus Karitász hétfői közlése szerint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ugyancsak tízmillió forint azonnali segéllyel támogatja katasztrófa-alapjából a szervezet humanitárius programját, amely a délkelet-ázsiai földrengés, illetőleg az azt követő szökőár után Srí Lankának nyújt segítséget.
MTI - fideszfrakcio.hu