A százezret is meghaladhatja az áldozatok száma
Akár a százezret is meghaladhatja a dél-ázsiai földrengés és a nyomában járó szökőár halálos áldozatainak száma - jelezte a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Nemzetközi Szövetsége. A humanitárius szervezet saját adatai szerint a halálesetek száma 77 ezer körül van, félő azonban, hogy a szám tovább emelkedik - jelentette ki Peter Rees műveleti igazgató a szervezet nevében.
Dátum: 2004-12-29 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:47.995969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hivatalos veszteségmérleg mintegy 70 ezerre teszi a halottak számát. Eszerint Indonéziában több mint 32 ezren, Srí Lankán 22 ezren, Indiában tizenkétezer-ötszázan, Thaiföldön több mint ezerötszázan vesztették életüket. Összesen kétszáznyolcvan haláleset történt Bangladesben, Kenyában, a Maldív-szigeteken, Mianmarban (Burma), a Seychelle-szigeteken, Szomáliában és Tanzániában. Az Indiához tartozó Andamán- és Nikobár-szigeteken még nem sikerült felmérni a z emberi életekben tett pusztítást, az ottani hatóságok négyezer halottal számolnak, az eltűntek száma harmincezer - mutatott rá Rees.
MTI - fideszfrakcio.hu