Szocialista árnyékboksz
A 2004-ben a meghaladott 20. század vívta utóvédharcait a 21. század új törekvéseivel szemben - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője évértékelő sajtótájékoztatóján szerdán. Halász János reagálva kijelentette: a szocialisták ahelyett, hogy az emberek problémáival foglalkoznának, megint csak a Fideszt vádolják igaztalanul és a saját árnyékukkal bokszolnak.
Dátum: 2004-12-29 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:48.287580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: 2004-ben az emberek egyre rosszabbul éltek, a reálkeresetek csökkentek, egyre bizonytalanabbá vált az élet Magyarországon és 2005-re "sem számíthatunk semmi jóra". Mint mondta, az elfogadott költségvetés és az adótörvények változása nem támasztja alá az ígéreteket. Kiemelte: az MSZP a két ünnep között sem hagyja fellélegezni az embereket a politika nyomása alól, tájékoztatójukból "sütött a szembeállítás és a megosztás". Hangsúlyozta: 2004-ben bebizonyosodott, hogy a szocialisták nem tudnak megbirkózni a kormányzati feladatokkal.
MTI - fideszfrakcio.hu