Jövőjükről döntöttek a kárpátaljai magyarok is
Gruber Attila, az ukrajnai választások tisztaságát felügyelő választási ellenőrként Kárpátalján tartózkodó fideszes országgyűlési képviselő és a fideszfrakcio.hu tudósítójának rendhagyó beszámolóját olvashatják. A vallomásosnak is nevezhető útirajzokat a helyszínen készült fotókkal kísérjük.
Dátum: 2004-12-29 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:49.054871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Düledező bódék sora következik, ahol pénzt válthatunk, vagy biztosítást köthetünk, majd megérkezünk Beregszászra, ahol a főtér az utakhoz hasonló sártengerben úszik, de az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház épületének látványa sem tölt el jó érzéssel... A hotelba a hátsó bejáraton át jutunk, a lakosztály impozáns, csak a jó ízlés hiányzik, a méretes fürdőkád burkolatát pedig magunk szereljük vissza. A hátsó udvarban szintén bokáig ér a sár, és a "szemetet lerakni tilos!" felirat ellenére is egy nagy kupac műanyag palackkal tarkított kétes törmelék mellett haladunk el, még szerencse, hogy a szegényes közvilágítás nem enged többet láttatni.
Az utcákon leginkább csak magyar szót hallani, a fiatalok - mintha megállt volna az idő -, nem divatoznak, nem öltöznek feltűnő ruhákba, valószínűleg nem azért mert nem szívesen tennék... A legtöbb ember komoran néz maga elé, miközben átkel a sártengeren. Afféle időutazás itt a választás előtti nap hangulata.
Hogy lehet így élni? - tesszük fel a kérdést magunkban, holott húsz éve talán még Magyarország is hasonló benyomást keltett az idelátogató külföldiekben. A különbség mindössze annyi, hogy azok a németek - miután jót ettek, ittak -: hazamentek, mi pedig egyelőre csak megemésztgetni próbáljuk, hogy magyarok élnek ebben szomorú környezetben.
Vacsoránál megrendeljük az ajánlott ételt-italt, és hiába vagyunk az egyik legelegánsabb étterem vendégei, az áram ki-kimaradozik, vagy valami egyéb rejtélyes okból kifolyólag pislákol időről-időre a világítás. Vendéglátóink azonban kedvesek. Felhívják a figyelmet arra, hogy mi az, amiből érdemes fogyasztani, és mi az, ami nem üti meg az átlag eu-s gyomor befogadóképességét. Egyöntetűen azon a véleményen vagyunk, hogy ha a havi fizetésünkből újabb ötszáz forintot vonnának le fejenként, amivel a határainkon túl rekedt magyarok állampolgárságát segíthetnénk, jó szívvel mondanánk le egy doboz cigaretta, vagy egy tölcsér fagyi áráról.
Karácsony másnapján kelünk útra a hazai parlamenti képviselők választási megfigyelő körútjára. A falvakat járva újra előtör belőlünk a felismerés: a magyar beregi térség nem csak a gyönyörűen újjáépített házak miatt tűnik nyugati színvonalnak a látottakhoz képest...
"Az a mi időnk is!"
Mezőváriban egy József Attila-díjas magyar költő családja invitál bennünket teára. Nagy részünk idegen vendéglátóink számára, mégis olyan jó szívvel fogadják a kis csapatot, mintha régi ismerősök lennénk. A gyerekek istentiszteletre készülnek a szomszédos templomba, a szülők pedig marasztalnának még, de szólít a kötelesség, hiszen "a mi időnk szerint" este nyolcra vissza kell érnünk Beregszászra - Ukrajnában egy óra eltérés van az időzónák miatt. A háziasszony közbevág megjegyzésünknek: " az a mi időnk is!" Nem tudtuk, hogy a Kárpátalján élő magyarok nem törődve az időeltolódással a "mi időnk szerint" élnek...
Mocsolya, Csoma, Mezővári, Bene, Csetfalva, Nagyszőlős, Gát, Jánosi, Nagybegány az útvonal. Kis falvak, települések ahol számunkra úgy tűnik: megállt az idő. Újabb sártengerek, újabb düledező fakupolás templomok, újabb magyar szavak, újabb kedves invitálások...
Késő délután érkezünk Munkácsra. Itt találjuk az egyetlen olyan éttermet, ami nem annyira szegényes, mint az egész nap látottak. A gyönyörű munkácsi vár tetején egy házilag eszkábált rádió amatőr antenna éktelenkedik, de mára legalább látogatható a történelmi épület. Korábban azért nem volt nyitott a turistáknak, mert rálátást biztosított a laktanyára, valamint arra a radarközpontra, amely hivatalosan tésztagyárként üzemelt. (Ugye ismerős a hűtőgép-gyár, amelyben tankokat szerelnek össze?)
Estére érkezünk vissza Beregszászra. Későn ér véget a vacsora, de még mindig nincs részeredmény a választásokról. A hotel söntésében beszélgetünk, mikor megérkezik egy magyar ajkú úriember, és szóba elegyedik velünk. Kezében vaskos paksamétát fog, és mikor Juscsenko kerül szóba, sebtében közlendője támad: "csak megjegyzem, hogy én Janukovics bizalmija vagyok ebben a körzetben." Majd hozzáteszi: "ha nem nyerünk, mindenképpen a bírósághoz fordulunk, mert csalások történtek." Legalább már ezt is tudjuk.
Az estét egy helyi magyar társaságban töltjük. Közöttük van Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. Fiatal értelmiségiek mindahányan. Óriási a várakozás, politikáról beszélgetünk. A tévé még mindig nem közli az eredményeket, pedig elmúlt éjfél. Később Juscsenkót mutatják, aki a "majdnem végeredmény" ismeretében mondja el beszédét.
Demokráciáról szól, és arról, hogy
a tizenöt éve lett független Ukrajna ettől az estétől szabadnak is számít.
Ezután hallgatjuk végig a társaság tagjait arról, hogy ki kicsoda valójában az ukrán belpolitikában, és megértjük, miért boldog mindenki az eredmények hallatán. A politika és a gazdaság legsötétebb dolgairól beszélnek azok a fiatalok, akik magyar létükre emelt fővel élnek abban az országban, ahol először csillan meg előttük a remény egy jobb és tisztább jövőről. Érdekes módon egész este egyetlen szót sem ejtettek arról, hogy bármelyikük elhagyná Ukrajnát...
***
Választási ellenőrként harmadjára járok Kárpátalján. Az elnökválasztás napján a beregszászi hatos szavazókörben kezdjük munkánkat. Az épület régen zsinagóga volt, jelenleg a város kultúrháza. A fűtéscsövekből egykedvűen csöpög a víz, s estére már szomorú tócsákká áll össze. A korábbi szavazások emléke óvatosságra int, amikor a mosdóba indulok... Hideg van, nem lehet ezt estig bírni - gondolom, nem tudván, találkozunk még mostohább körülményekkel is. A választási bizottság titkára (az előző fordulókban elnöke) rutinosan szervezi a munkát. Gyorsan megy a jegyzőkönyv kitöltése, urnák ellenőrzése, zárása. A bizottsági tagok egy része régi ismerősként fogad: "már megint itt vannak Magyarországról? Szép karácsonyi ajándékot kaptak maguk is..." Pontban hét órakor nyitják a szavazókör kapuját. Három idős magyar ember lép be." Mindig ők az első szavazók" - mondja a titkár.
A területi választási iroda előtt két mosolygós rendőr. Hangos jóreggelttel, kézfogással fogadnak. Meglepő ez a stílusváltás az előző két fordulóhoz képest. A leváltott irodavezető helyett mosolygós fiatalasszony üdvözöl készségesen.
Mocsola a következő település. A falu közepén méretes szocreál kultúrház. Belépve az épületbe hidegebb van ott, mint kint az utcán. A szavazóbizottság tagjai, a delegáltak nagykabátban gubbadnak. Fűtésre nincs pénz. A falakon munkás-paraszt festmények. Mintha ők is odafagytak volna. Szavazó alig akad. "Majd az istentisztelet után" - mondja az itteni titkár.
Tiszacsomán is panaszkodnak a szavazókörbe beosztott asszonyok: "Jobb lenne otthon a családdal, mert a reformátusok és katolikusok karácsonykor meg lettek volna szavazás nélkül is."
Mezővári, Bene, Csetfalva: a cuppogós sárral borított utakon alig van mozgás. A szavazókörökben lassan telik az idő. Érdekes, hogy a részvételi arány azokban a falvakban alacsonyabb, amelyekben eddig Janukovics nyert. Nekem is feltűnik, hogy
most sehol nem találkozunk izgatott járási apparátcsikokkal,
rendőrkapitányokkal, akik korábban a polgármestereket nógatták, hogy mikor lesz már meg a hetven százalékos részvételi arány. Mozgóurnára sincs tömeges igény. "Nem kell aggódni, a nap végére ötven százalék fölé megyünk még a karácsonyi ünnep ellenére is, nem úgy, mint a magyarországi népszavazáson" - mondja epésen az egyik szavazópolgár. Erre többek nyelve is megered: nem kellett volna az otthoniaknak annyira félni attól, hogyha sikeres a népszavazás, akkor ellepik az anyaországot a kárpátaljai magyarok, aki Magyarországon akar dolgozni, az már régen ott van. Ha Beregszászon bővítenék a magyar főiskolát kevesebben tanulnának odaát, Debrecenben és Nyíregyházán - mondja egy középkorú hölgy, hozzátéve: az ő lánya is debreceni diák, igaz, egyre nehezebben tudják fizetni a tanulás költségeit, mert az utóbbi két évben alig van ösztöndíj-támogatás. "Portugáliában többet lehet keresni eperszedéssel, mint Magyarországon alkalmi munkával" - veszi át a szót egy fiatalember.
Nagyszőlősön az egyik szavazókör Perényi Zsigmond báró, a negyvennyolcas szabadságharc mártírjának omladozó kastélyában van. A ruszin elnök mellett magyar a titkár. Itt már jobb a részvételi arány, mint a korábbi fordulókban. Nehéz a dolgunk, mert még most is sok a pontatlanság a névjegyzékekben - panaszkodik az egyik bizottsági tag. Ebben a városban adta első koncertjét Bartók Béla. Az otthoniak szerint már ő sem lenne magyar? - mondja egy idősebb úr.
Gát, Jánosi, Nagybegány községekben az előző fordulókban történtek visszaélések. Most itt is csendben folyik a szavazás. Az egyik helyen kérdéseink elől inkább elmenekül a polgármester, az általános iskola igazgatónőjével tagadtatja le magát. Megtudom, hogy bizony nehéz itt pedagógusnak lenni, főleg ukrán nyelvszakos tanárokból van hiány, de nincs szakos tanár testnevelésből és számítástechnikából sem. Az iskolának összesen hat számítógépe van, egy holland segélyszervezet jóvoltából. A gyerekek már hallottak az internetről, talán egyszer az is lesz a faluban - mosolyog az igazgatónő.
Néhány perccel a szavazókörök zárása előtt érünk vissza Beregszászra. Az urnanyitás után izgatott szavazatszámlálás veszi kezdetét. Juscsenko, Juscsenko, néha egy-egy Janukovics szavazat. Érdekes, hogy sokan az "egyikre sem" szavazatot ikszelték be. Talán a karácsony miatt, vagy unják már a sokadik fordulót? A szavazókörben jelentős fölénnyel nyer Juscsenko.
"Végre gondolkoztak a kárpátaljaiak is!" - mondja az egyik biztos. Kilépve az utcára narancsszínű zászlókkal díszített autókból integetnek önfeledten a fiatalok. ők már tudják, hogy a jövőjükről döntöttek ezen a napon.
fideszfrakcio.hu