Orbán Viktor gratulált Popescunak
A Fidesz elnöke levélben gratulált Calin Popescu Tariceanu román kormányfőnek, aki szerdán letette a hivatali esküt. "Engedje meg, hogy gratuláljak Önnek abból az alkalomból, hogy Ön lett a megválasztott miniszterelnök" - írta angol nyelvű, az MTI-hez eljuttatott, Calin Popescu Tariceanunak címzett levelében Orbán Viktor.
Dátum: 2004-12-30 11:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:49.353755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar ellenzéki politikus hangsúlyozza: örömmel tölti el, hogy a román kormányban az RMDSZ politikusai fontos szerepet játszanak. "Meggyőződésem, hogy az Ön vezetésével országa a demokratikus fejlődés és stabilitás ösvényén halad tovább az Európai Unió új tagjaként is" - áll Orbán Viktor levelében. A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök, az Európai Néppárt alelnöke reményét fejezte ki, hogy Magyarország és Románia között a továbbiakban is fejlődik az együttműködés. Bukarestben szerdán tette le a hivatali esküt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével megalakult, Calin Popescu Tariceanu vezette új, négypárti román kormány.
***
A Fidesz elnöke szerdán levélben gratulált Markó Bélának, a (RMDSZ) elnökének abból az alkalomból, hogy a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége a kormánykoalíció tagja lett. "Külön öröm számomra, hogy Önnel, mint miniszterelnök-helyettessel, együtt négy magyar politikust is a román kormány tagjai közt tudhatunk" - áll Orbán Viktor levelében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez. Az ellenzéki párt elnöke közölte: bízik abban, hogy ez elősegíti Magyarország és Románia kapcsolatainak további fejlődését és a kisebbségi magyarság helyzetének javítását, valamint az ezt szolgáló autonómiatervek megvalósítását. "Meggyőződésem, hogy a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közötti jó kapcsolat tovább erősödik" - tette hozzá Orbán Viktor.
MTI - fideszfrakcio.hu