Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jogszabályokat sértett a szocialista nagykanizsai önkormányzat

Saját helyi rendeleteit és a közbeszerzési törvényt is megsértette a szocialista vezetésű nagykanizsai önkormányzat a fűtéskorszerűsítésre kiírt közbeszerzési pályázatán.


Dátum: 2004-12-30 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:51.506660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jogszabálysértések sorozatát követte el a közelmúltban a nagykanizsai önkormányzat a fűtéskorszerűsítésre és hőszolgáltatásra kiírt közbeszerzési eljárás során - állapította meg a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal és az önkormányzat jogi bizottsága. Kiderült, hogy a közgyűlés az előírásokkal ellentétben nem hagyott jóvá engedélyokiratot a tendereztetéshez, illetve a közbeszerzési bizottság megkerülésével önkényesen állított föl egy tárgyalódelegációt a döntés meghozatalára. A jogi bizottság október 20-i határozata azt is leszögezte, hogy nem csupán a közbeszerzést szabályozó helyi rendeletet sértette meg a városvezetés, hanem a közbeszerzési törvényt is, "mivel nem a felelősségi rend alapján" bírálták el a közbeszerzést. A megyei közigazgatási hivatal jogorvoslati eljárást kezdeményezett, de azt a közbeszerzési döntőbizottság arra hivatkozva szüntette meg, hogy nincs hatásköre a vizsgálatra. Ezt a közigazgatási hivatal a közbeszerzési törvény alapján "erősen vitathatónak" minősítette, és felkérte a képviselő-testületet, állapítsa meg, kit terhel felelősség.

Cseresnyés Péter (Fidesz) önkormányzati frakcióvezető szerint sajnos nem ez az első eset, amikor a városvezetés a törvényességre fittyet hányva hoz határozatokat. Kiemelte: már öt hónappal ezelőtt fölhívták Litter Nándor (MSZP) polgármester figyelmét a jogsértésekre, de ő nem tett ellenük semmit. Pedig a közbeszerzést még a jegyző is aggályosnak minősítette, aki az iratokat átadta a városi ügyészségnek.

Litter Nándor leszögezte: formailag valóban követtek el hibákat, amikor merő jó szándékból nem a helyi rendelet által előírt eseti bizottságot, hanem egy szakemberekkel kiegészített grémiumot állítottak föl a tárgyalásokra, de hangsúlyozta: a közbeszerzési bizottság jogszerűnek ítélte az esetet.

(Magyar Nemzet)

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek