Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy sérült a tordai buszbalesetről

Kolozsváron két személyt, Tordán pedig három sebesültet ápolnak az intenzív osztályon azon magyar turisták közül, akik szerda este a Torda mellett balesetet szenvedett autóbuszon utaztak. A kolozsvári traumatológiában egy győri turista az MTI-nek elmondta, hogy az ottani kórházban két komolyabb sérült van, az egyik a felesége, aki veserepedést szenvedett, míg egy budapesti hölgynek egy éles tárgy átszúrta a lábát. A szilánkok miatt a jobb kezén és az állán könnyű zúzódást szenvedő turista elmondta: holnap derül ki, hogy a két személy szállítható lesz-e vagy sem, az orvosok szerint mindenesetre csakis mentőben hagyhatják el a kórházat.


Dátum: 2004-12-30 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:53.321071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kolozsvári sürgősségi sebészetre eredetileg összesen hat magyar sérült állampolgárt utaltak be. A győri turista közölte, hogy a baleset következtében az emeletes busz ülései kitörtek, és az utasok egymásra estek, ezért a legtöbben zúzódásokat szenvedtek. Hozzátette: nagyon elégedett a helyi lakosság segítőkészségével, valamint a mentőkkel, akik a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre érkeztek. A tordai kórházból több sebesültet elbocsátottak. Kovács László Levente osztályvezető főorvos az MTI-nek elmondta: eredetileg 27 személyt utaltak be a kórházba, később számuk 18-ra, csütörtökön a déli órákban pedig 12-re apadt. A kórházban maradtak közül hárman súlyosan megsérültek, az egyik személy mellkasi tájékon szenvedett zúzódást, egy lábsérüléses beteg pedig két órás műtéten esett át. A sérültek között egy hat éves kisgyerek is van, akinél agyrázkódást állapítottak meg. Az orvos szerint a betegek legkorábban holnap lesznek szállíthatók, a három súlyosan sebesült csak mentővel hagyhatja el a kórházat. Mind a kolozsvári traumatológián, mind a tordai kórházban megerősítették, hogy egyik sérült sincs életveszélyben. Csütörtök reggeltől már a székelyföldi Farkaslakán tartózkodik a Tordán balesetet szenvedett magyarországi turistacsoport 46 tagja. A farkaslaki vendéglátóktól szerzett értesülések szerint egy helyi fuvarozó két autóbuszt bocsátott a balesetet szenvedett vendégek rendelkezésére, e két busszal szállították Tordáról Farkaslakára, Tamási Áron író szülőfalujába a magyarországi vendégeket. A vendéglátók szerint szilveszteri vendégeik közül többen kisebb sérüléseket szenvedtek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek