Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál a főváros polgármestereinek együttműködését szorgalmazza

Schmitt Pál, a parlamenti ellenzék által támogatott független főpolgármester-jelölt megválasztása esetén összehangolná a kerületek polgármestereinek munkáját.


Dátum: 2002-07-31 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:36.961718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Pál minderről azt követően számolt be a sajtó képviselőinek, hogy szerdán találkozott Farkas György VI. kerületi polgármesterrel.

Szavai szerint Budapestet a 23 kerület vezetőjének és a főváros első emberének összehangolt munkájával lehet a leghatékonyabban irányítani. Schmitt Pál elmondta: a találkozó egy állomása volt annak a sorozatnak, melynek keretében személyes kapcsolatot kíván kialakítani Budapest összes kerületének polgármesterével.

Kijelentette: fontosnak tartja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kerületek tehetnek önállóan vagy fővárosi segítséggel saját fejlődésükért. Kiemelkedőnek tartotta Terézvárosban a térfigyelő rendszer kiépítését.

Hozzátette: főpolgármesterré választása esetén tenni fog Budapest első buszjáratának, az 1-esnek a visszaállításáért és a világörökség részét képező Andrássy út házainak rehabilitációjáért.

Farkas György kerületi polgármester a megbeszélést követően azon reményének adott hangot, hogy a jövőben visszaáll a kerületek korábban meglévő egyetértési joga, és így ők is részt vehetnek a fővárost érintő legfontosabb döntések meghozatalában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek