Tatabányán megrongálták a millenniumi emlékművet
Lefűrészelték a tatabányai millenniumi emlékmű tetejét és fákat vágtak ki a város legnagyobb parkjából - közölte csütörtökön a polgármesteri hivatal képviselője. A kopjafa formájú oszlopot 2000-ben állította a megyeszékhely és a kistérséghez tartozó nyolc falu önkormányzata. Az ismeretlen rongálók működésképtelené tették a közvilágítást, majd fűrésszel megcsonkították az emlékművet, valamint park fái közül hetet derékba vágtak és kettétörtek.
Dátum: 2005-01-02 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:57.069949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodavezetője, Szabó Zoltán a kárt másfél millióra becsülte. Tájékoztatása szerint a területen szolgálatot teljesítő, bódéba telepített éjjeliőr az esettel kapcsolatban csak annyit tudott elmondani, hogy látta a tetteseket elszaladni.
MTI - fideszfrakcio.hu