Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Segélyszervezetek a délkelet-ázsiai szökőár áldozatainak megsegítéséért

Több egyházi és civil szervezet kezdte meg adományok gyűjtését a délkelet-ázsiai térséget sújtó földrengés és szökőár áldozatainak megsegítésére. A Magyarországi Evangélikus Egyház a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül ötmillió forintot küldött a délkelet-ázsiai katasztrófa által sújtottak megsegítésére - közölte az egyház országos irodájának vezetője csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2005-01-02 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:58.259612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az evangélikus egyház tervezi továbbá, hogy a következő napokban országos gyűjtést rendez, felajánlva egyben az ország minden templomában egy januári vasárnapon összegyűjtött perselypénzt - áll az egyház közleményében.

A Katolikus Karitász hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tízmillió forint azonnali segéllyel támogatja katasztrófa-alapjából a szervezet humanitárius programját, amely Srí Lankának nyújt segítséget.

Tízmillió forint gyorssegélyt juttat el a természeti katasztrófa sújtotta dél-ázsiai övezetbe a Magyarországi Református Egyház is, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. Emellett az egyház arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a jövő év januárjában az ország református gyülekezeteiben szervezett gyűjtéssel segíti a térségben élő rászorulókat.

A Baptista Szeretetszolgálat adománygyűjtő számlaszáma a következő: OTP 11736082-20054403.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének csütörtöki közleménye szerint egyházuk egymillió forintot küldött az indiai Madraszba, ahol az adományból egy héten keresztül naponta ötezer ember juthat majd meleg élelemhez. A segélyszervezet továbbra is kéri mindenki segítségét és pénzadománygyűjtő felhívással fordul Magyarország lakosságához, hogy a természeti katasztrófa túlélőinek minél gyorsabb, hathatósabb segítséget nyújthasson - áll a közleményben. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének számlaszáma: MKTHK 11702036-20705707-00000000.

A Magyar Posta Rt. is csatlakozott a humanitárius akcióhoz, melynek eredményeként január 3-tól az ország valamennyi postáján díjmentesen lehet adományokat befizetni a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az UNICEF Magyar Bizottságának számlaszámára. A posta így a "rózsaszín csekkek" feladási díjának átvállalásával támogatja a két szervezet humanitárius akcióit.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számlaszáma: 11705008-20464565. Az UNICEF Magyar Bizottságának számlaszáma: 11705008-20123725.

A Magyar Iszlám Közösség az Indonéziához tartozó Szumátra szigetének humanitárius megsegítésére gyűjt adományokat. Tájékoztatásuk szerint a közösségnél eddig 200 ezer forint értékű antibiotikum és kötszer gyűlt össze és vár kiszállításra. A Magyar Iszlám Közösség számlaszáma: Kereskedelmi és Hitelbank Rt. 10402142-21481226-00000000 Magyar Iszlám Közösség Indonéz segélyakció megjelöléssel.

A Srí Lanka-i konzulátus és a Magyar Srí Lanka-i Baráti Társaság szintén felhívással fordult a segítő szándékú állampolgárokhoz, hogy támogatásukkal járuljanak hozzá az újjáépítéshez. Srí Lanka tiszteletbeli konzulja az adományok gyűjtésére bankszámlát nyitott "Srí Lanka újraépítése" címmel. A Magyar Srí Lanka-i Baráti Társaság számlaszáma: HVB Bank 10918001-00000020-26770013.

Olyan adományokat fogadunk, amelyeket a katasztrófa-elhárítást követően az újjáépítésre fordíthatnának - mondta Lengyel Zoltán, az Interparlamentáris Unió (IPU) Srí Lanka-i-magyar tagozatának elnöke, a baráti Társaság tagja az MTI-nek. Hozzátette: ez attól is függ, mennyi pénz gyűlik össze a számlán.

"Legalább 20-30 lakás, vagy egy magyar falu, esetleg egy iskola felépítését reméljük a bankszámlán összegyűlő összegből" - mondta az MTI-nek Padma Gannoruwa, Srí Lanka magyarországi tiszteletbeli konzulja. Terveik szerint egy hónapig gyűjtik a pénzadományokat a számlán, és az összeg nagysága, valamint a Srí Lanka-i szükségletek függvényében döntik el, mire fordítják a pénzt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek