Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üvegzsebesek: 259 versenyfelügyeleti eljárás az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2004. évi tevékenységében a legnagyobb visszhangot a közbeszerzési eljárásokat érintő kartell ügyekben hozott versenyhivatali határozatok váltották ki. A GVH csütörtöki közleménye szerint a múlt évről áthúzódó ügyekkel együtt 259 versenyfelügyeleti eljárást folytattak az idén. A rekord összegű, 7,43 milliárd forintos bírság kiszabásával az autópálya kartell-ügy volt.


Dátum: 2005-01-02 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:06:58.570475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezek közül a fogyasztók megtévesztése miatt 80, az erőfölény miatt 49, kartell megállapodás alapján 49, fúzió kontroll ügyében 81 eljárás indult. Határozattal lezártak 165 ügyet, folyamatban van 94, szüneteltetnek 2 ügyet.

A határozatok közül 42 a fogyasztók megtévesztése miatt állapított meg törvénysértést, 258 millió forintos bírságot kivetve. Erőfölényt 6 határozat minősített törvénysértésnek, 165 millió forintos bírságot kiszabva. A kartell megállapodások törvénysértését 7 határozat állapította meg, a bírság elérte a 8 milliárd 199 millió forintot, a fúzió kontroll törvénysértés ügyében hozott 2 határozat bírságösszege csaknem 5 millió forint volt.

A rekord összegű, 7,43 milliárd forintos bírság kiszabásával az autópálya kartell-ügy vonta magára leginkább a közvélemény figyelmét. A versenytanács ugyanakkor magas bírságot szabott ki más kartell-ügyekben is - jegyzi meg a közlemény.

A hivatalban szeptembertől fogyasztói iroda működik, a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos ügyek egyre nagyobb fontossága miatt.

A versenytanácsi határozatokban alkalmazott bírságolási politika a jogsértések szankcionálásán túl, a versenyszabályok betartására, a hasonló jellegű jogsértések elkerülésére kívánja késztetni a piac szereplőit.

A közlemény utal arra, hogy az idén fejeződött be az Egyesült Államok versenyhatóságai és GVH által közösen szervezett, négy évig tartó nemzetközi versenyjogi szeminárium.

Új feladatként jelentkezik 2005-ben az OECD Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ létrehozása és működtetése. Az intézmény feladata a régióban található versenyhatóságok munkájának segítése a versenyt érintő jogszabályok előkészítése során.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek