Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Petőfi Sándorra emlékeztek Debrecenben

Petőfi Sándorra, a szilveszterről újévre virradóan 1823-ban született költőre emlékeztek pénteken Debrecenben. A Batthyány utcai emléktáblájánál koszorút helyeztek el a városi önkormányzat, a helyi pedagógus nyugdíjas szervezet és a költő nevét viselő irodalmi múzeum képviselői.


Dátum: 2005-01-02 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:00.679394, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keresztesné Várhelyi Ilona, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója emlékbeszédében utalt arra, hogy Petőfi akkor született, amikor Kölcsey Ferenc a Himnuszt írta. "Az Isten meghallgatta a fohászt és Petőfivel áldotta meg a magyarokat" - tette hozzá.

A továbbiakban különösen fontosnak nevezte, hogy ne csak szülőhelyén emlékezzenek meg ezen a napon Petőfiről, mert "minden ilyen ünnepség helyrebillentheti nemzeti tudatunk egyensúlyát, ami az utóbbi időben megingott a magyarságban".

Keresztesné Várhelyi Ilona az idei Csokonai év kapcsán felidézte Petőfi és Csokonai szellemi kapcsolatát, utalva arra, hogy amikor 1842-ben a költő először érkezett Debrecenbe, kizárólag az volt a célja, hogy felkeresse Csokonai iskoláját, a Református Kollégiumot és debreceni síremlékét.

A szónok emlékeztetett arra is, hogy Debrecen Európa kulturális fővárosa kíván lenni.

Ezzel összefüggésben kijelentette: Debrecen akkor lesz kulturális főváros, ha saját arcát tudja megmutatni, s ebben sokat segíthet Petőfi Sándor.

Petőfi Sándor ugyan nem Debrecenben született, mégis évről-évre tartanak emlékező koszorúzást, mivel a költő 12 alkalommal töltött több-kevesebb időt a városban, amelyet 72 műve őriz.

A belvárosi Batthyány utcában három épület is idézi Petőfi emlékét: a 13-as szám alatt a 18 éves vándorszínész töltött néhány napot barátjánál, a Batthyány és Szent Anna utca sarkán egykor állt 300 személyes színházban - amelynek helyén koszorúztak a megemlékezők - lépett közönség elé az ifjú színész Debrecenben, a 16-os szám alatt lévő házban pedig a Petőfi-család élt: a költő, felesége és Zoltán gyermekük.

E házból a Batthyány utca 16. szám alól indult annak idején Petőfi Bem seregébe, felesége és kisfia pedig ekkor átköltözött Vörösmarty Mihályék Csapó utcai házába.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek