Százötvenezerhez közelít a szökőár halálos áldozatainak száma
Százötvenezerhez közelít az indiai-óceáni szökőár halálos áldozatainak száma - közölte újságírókkal Jan Egeland, az ENSZ emberbaráti segítségnyújtással összefüggő ügyekért felelős koordinátora.
Dátum: 2005-01-02 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:02.482152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legtöbb áldozat az indonéziai Szumátra sziget északnyugati csücskén lévő Aceh tartományban van, ahol éppen a pusztítás rendkívüli mértéke, a közlekedési, kapcsolattartási gondok miatt nehéz felmérni a károkat. A szökőárban odaveszettek pontos számát sosem lehet megállapítani, mivel sok, a tengeren tartózkodó halász halt meg, s a katasztrófa egész falvakat is elmosott, amelyekben nem tudni, hányan éltek - mondta Egeland.
MTI - fideszfrakcio.hu