Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százezrek szilvesztereztek Bécs központjában

Hatszázhúszezren szilvesztereztek a szervezők szerint idén Bécs központjában, ahol 15. alkalommal tartottak szabadtéri óévbúcsúztató rendezvénysorozatot. A másfél milliós osztrák fővárosban a Stadt Wien Marketing cég szervezte idén is a bécsiek és a külföldi turisták számára a különfél mulatságokat és a koncerteket számos szabadtéri színpadon. A szervezők szerint még az éjfél előtt megeredt eső sem riasztotta el a bécsiek százezreit, hogy a városközpont gépkocsiforgalom előtt lezárt utcáin búcsúztassák a 2004-es évet.


Dátum: 2005-01-02 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:04.256672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly mintegy 415 000-en vettek részt a szabadtéri szilveszterezésen, amelyen idén aktivisták közreműködésével gyűjtést is rendeztek a dél-ázsiai szökőárral sújtott térségek megsegítésére. Ennek keretében nem tartották meg a tűzijátékot a Stadtparkban, az erre szánt pénzt is átutalták a szökőár károsultjainak a megsegítésére nyitott bankszámlára. Ausztria több nagyvárosában is lemondták a tűzijátékokat, hogy az így megtakarított összegeket is adományozásra fordíthassák.

Az Ö3 kereskedelmi rádió néhány órával az újév beköszönte előtt már arról adott hírt, hogy több mint 2,5 millió euró gyűlt össze néhány nap alatt azon a központi számlán, amelyen a szökőár sújtotta térség megsegítésére szánt pénzadományokat gyűjtik Ausztriában.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek