Vizsgálatot ígér a thaiföldi kormányfő az elmaradt szökőár-riadó ügyében
Hivatalos vizsgálatot indítanak Thaiföldön annak tisztázására, hogy miért nem riasztották az embereket, mielőtt lecsapott volna az Indiai-óceánon végigsöpört, pusztító szökőár - jelentette be szombaton a thaiföldi kormányfő, Thakszin Sinavatra heti rádióbeszédében.
Dátum: 2005-01-02 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:04.900310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A thaiföldi meteorológiai intézet vezetője korábban úgy nyilatkozott: mivel az országot több mint háromszáz éve nem sújtotta szökőár, nem volt rá ok, hogy számítsanak rá.
Egy angol nyelvű helyi lap, a Nation ugyanakkor a héten a meteorológiai intézet meg nem nevezett munkatársait idézte, miszerint az illetékesek visszatartották a előrejelzést attól való félelmükben, hogy egy hamis riasztás visszavetheti a turisztikai forgalmat. Erre korábban már volt példa - mondta el egy másik szakember, a meteorológiai intézet szeizmológiai részlegének igazgatója. A meteorológiai intézet vasárnap, a katasztrófa napján ügyeletes szolgálatvezetője arról számolt be, hogy ők egy órával az árhullám partra érése előtt értesítették a rádió- és televízióállomásokat.
Indonéziában létezik ugyan egy érzékelő-rendszer, ez azonban a katasztrófa idején nem működött - ismerték el a hét végén indonéz tisztviselők. A rendszert villámcsapás tette tönkre két héttel korábban. De még ha az előrejelzés működött volna is, az apró települések riasztására nem lett volna mód a megfelelő infrastruktúra hiányában - mondja Prih Hardzsari, az indonéz meteorológiai és geofizikai hivatal munkatársa. A rendszert egyébként a fő szigetet, Jávát fenyegető tengeri árhullám előrejelzésére tervezték.
A rengés epicentrumához közel fekvő indiai Andamán- és Níkobár-szigeteket egy órával korábban érte el a szökőár, mint az indiai szubkontinenst. A szigeteken létesített katonai bázisról küldtek is egy jelentést, viszont ezt rossz helyre továbbították a dél-indiai illetékesek. A telefaxot az előző kormány szakminiszterének otthonába küldték - erősítette meg a korábbi miniszter egyik titkára, Asok Kavdia.
Még ha létezne is a csendes-óceánihoz hasonló nemzetközi szökőár-előrejelző rendszer az Indiai-óceán térségében, a Szumátra nyugati partjain élőket valószínűleg ez sem menthette volna meg, mivel a Richter-skálán mért 9-es erősségű vasárnapi rengés kiváltotta hatalmas árhullám percek alatt elért ezeket a területeket - vélik megfigyelők.
MTI - fideszfrakcio.hu