Srí Lankán több mint kétezer menekültet láttak el a magyar orvosok
Több mint kétezer embert láttak el megérkezésük óta a magyar orvosok Srí Lankán, sérülteket ápolnak és védőoltásokat adnak be hajnaltól késő estig, a 12 szakemberre mintegy két millió rászorult jut - mondta a csoport vezetője az MTI-nek szombaton.
Dátum: 2005-01-02 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:05.213168, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar segélycsoport pénteken érkezett meg a szökőár sújtotta kelet-ázsiai országba és azóta összesen 2.257 embert láttak el - mondta el a helyszínen tartózkodó Jackovics Péter orvos-hadnagy telefonon.
"Hajnaltól késő estig kígyóznak a sorok az orvosi asztalok előtt. A helyiek nagy tisztelettel, szeretettel fogadnak bennünket, a környékről odasereglenek a menekültek, rendkívül hiányos errefelé az orvosi ellátás. Az itteniek már annak is örülnek, ha valaki rájuk néz, egy jó szót szól hozzájuk. Mi pedig minden jelentkezővel foglalkozunk, senki nem marad ellátatlanul" - mondta Jackovics Péter.
A Srí Lanka délnyugati részén, Galle város körzetében dolgozó 12 fős magyar csoport szombaton 1.847 embert látott el, ebből 1.459-en védőoltást - főként tífusz ellenit - kaptak, 388-an pedig járóbeteg-ellátásban részesültek. A magyar segélycsoport Jackovics Péter mellett hat orvosból, három szakápolóból és két mentőtisztből áll, azon a területen, amelyen ők dolgoznak mintegy kétmillió Srí Lanka-i él.
"Mióta ebben a régióban dolgozunk, nincs tudomásunk halálesetről" - mondta a magyar csoport vezetője, aki az ENSZ helyi alkalmazottjával is együttműködik, segíti az igények felmérésében és a szállítmányok elosztásának koordinálásában.
Az orvosi ellátás mellett, főként élelemre lenne szükség - tette hozzá Jackovics Péter.
"Nem találkoztunk, nem hallottunk külföldi sérültekről. Erről a vidékről a turistákat már korábban kimenekítették, találkoztunk viszont amerikai és japán segélycsapattal" - mondta.
A helyi infrastrukturális viszonyokra jellemző, hogy a magyar segélycsapatnak 6-án el kell indulnia Galléból, hogy 8-án fel tudjon szállni a Malév Colombóból, Srí Lanka fővárosából induló charterjáratára - tette hozzá a magyar csoport vezetője.
MTI - fideszfrakcio.hu