Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adományok Magyarországról a katasztrófa sújtotta területekre

Magyarországról civil szervezetek adományokkal segítik a katasztrófa sújtotta délkelet-ázsiai területek lakosságát. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet több tíz millió forint értékű gyógyszersegélyt jutott el Srí Lankára, valamint vízpumpák, kijuttatásában működik közre. A krisna-tudatú hívők közössége ételosztással és egy Srí Lankai árvaház támogatásával veszi ki részét, a Kretek Teaház Indonéz Galériában pedig sátorgyűjtési akció indult - tájékoztatták a szervezők az MTI-t vasárnap.


Dátum: 2005-01-02 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:07.738549, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével több tíz millió forint értékű gyógyszersegélyt jutott el Srí Lankára - tudatta a szervezet közleményben az MTI-vel. Az ökumenikus segélyszervezet helyszínen tartózkodó munkatársainak jelentése szerint a szökőár által eltömített, szennyeződésektől megfertőződött kutak kitisztítása a soron következő legfontosabb feladat, ezért megkezdték vízpumpák beszerzését és helyszínre juttatását.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet továbbra is kéri a magyar lakosságot a délkelet-ázsiai túlélők megsegítésére a 11705008-20464565-es számlaszámon.

A szervezet tájékoztatása szerint a Magyar Posta Rt. azzal járul hozzá a segítségnyújtáshoz, hogy január 3-tól átvállalja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és az Unicef Magyar Bizottság számlaszámára, az ország valamennyi postahivatalában rózsaszín csekken befizetett adományok feladási díját.

Danka Krisztina, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: a krisna-tudatúak nemzetközi szervezete 70 fős árvaházat működtet Srí Lankán. Ezt most szeretnék az adományok segítségével több száz gyerek befogadására alkalmassá tenni. Emellett keresik a lehetőségét annak is, hogyan lehetne árva gyermekeket Magyarországra hozni és örökbe fogadni.

A szóvivő elmondta: önkéntesektől származó információk szerint Srí Lankán nincs lehetőség főzésre, a krisnások osztanak meleg ételt, ebből 5 ezer adagot a magyarok. Danka Krisztina arra kérte azokat, akik élelemmel kívánják segíteni a katasztrófa sújtotta területek lakosságát, forduljanak a közösséghez, mert ők meg tudják szervezni az adományok eljuttatását. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének híveitől származó első jelentősebb adományok december 30-án indultak útra a dél-indiai Madraszba, illetve Srí Lankára, ahol a helyi Krisna-közösség szerzeteseinek közreműködésével az összegből egy héten keresztül naponta 10000 szerencsétlenül járt ember jut meleg élelemhez. A magyar egyház január 3-án további adományokat juttat el a térségbe. Az akciót a helyzet stabilizálódásáig folytatják - közölte a szóvivő. A pénzadományokat az MKTHK 11702036-20705707-00000000 számlaszámra várják a magyarországi krisnások.

Vasárnap sátorgyűjtési akció kezdődött Budapesten, az VII. kerület Rottenbiller utca 5. szám alatti Kretek Teaház Indonéz Galériában az indonéziai természeti katasztrófa túlélőinek javára. A magánkezdeményezés szervezői MTI-hez eljuttatott közleményük szerint sátrakat, takarókat, kempingfelszerelést várnak az adományozóktól. Karácsony második napján, december 26-án földrengés által kiváltott pusztító erejű szökőár csapott le az Indiai-óceán térségében Thaiföld, Indonézia, India, Srí Lanka, Mianmar (Burma), Malajzia, Maldív-szigetek és több afrikai ország partvidékére. A katasztrófa áldozataira vonatkozó becslések napról napra növekszenek, már meghaladják a 150 ezret.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek