A "kémelhárítás" jutalma?
"1977 és 1982 között kémelhárító tisztként segítettem, hogy idegen hírszerzők ne juthassanak magyar titkokhoz, ne akadályozhassák meg az ország IMF-csatlakozását" - nyilatkozta Medgyessy Péter szigorúan titkos állományú rendőrként végzett tevékenységéről. Az itt látható dokomuntum tanúsága szerint a D-209-es és D-137-es kollégája 1981. április 4-e alkalmából pénzjutalomban részesültek "eredményes munkájuk elismeréseként". A Nemzetközi Valutaalap és a Magyar Nemzeti Bank képviselője (Fekete János) között 1981 szeptemberében kezdődtek a tárgyalások a washingtoni Watergate Hotelben. Az ekkor a Pénzügyminisztérium közgazdasági és költségvetési főosztályát vezető Medgyessy eszerint a négyezer forint jutalmat, "hazánk felszabadulásának" 36. évfordulójára, valami más szolgálatáért kapta. Talán a mai bizottsági meghallgatáson kiderül, miért.
Dátum: 2002-08-01 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:38.232858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben ma hallgatja meg Medgyessy Pétert a miniszterelnök titkosszolgálati múltjának feltárására alakult parlamenti vizsgálóbizottság, s a kormányfő megkapta a szükséges felmentést a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkártól, ellentmondó hírek röppennek fel a kormánytagok állambiztonsági múltjáról. Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár ugyanis azt állítja, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) már elküldte jelentését, Mécs Imre bizottsági elnök nyilatkozatából viszont az derül ki, hogy csak a Történeti Hivatal (TH) levele érkezett meg a testülethez. Mécs közölte: tizenhat kormányzati szerepet vállalt politikus neve szerepel a TH nyilvántartásában. Ezt az adatot forráskritikával kell kezelni. Közöttük olyan is van, akiről éppen sikertelen beszervezése okán született irat - tette hozzá az állambiztonsági múltat vizsgáló parlamenti bizottság elnöke.
A HVG értesülése szerint ugyanakkor az NBH-iratban az szerepel, hogy az Orbán-kormány öt, valamint az Antall- és Horn-kabinetek egy-egy miniszterének volt korábban kapcsolata a titkosszolgálatokkal.
Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló köztisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott bizottságok soros elnöke, Fehérné Léb Judit kizártnak tartja, hogy az általuk már átvilágított politikusok közül utólag bárkiről kiderüljön, hogy ügynök volt. Az elnök hangsúlyozta: 1996 óta az összes kormánytagot átvilágították.
Magyar Nemzet, 2002. augusztus 1.