Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szlovák kommunista ügynök lemond, ha leleplezik

A kommunista időkbe visszanyúló ügynökmúltja miatt hétfőn lemondott a szlovák építésügyi és régiófejlesztési tárca egyik államtitkára.


Dátum: 2005-01-03 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:16.152562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mikulás Dzurinda miniszterelnök vezette Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióhoz (SDKÚ) tartozó Ján Hurny elhatározását azt követően közölte a kormányfővel, hogy a kereszténydemokrata (KDH) házelnök, Pavol Hrusovsky egy nyilatkozatában súlyos problémának nevezte, hogy országa közéletében még mindig jelen vannak az egykori kommunista államrendőrség, az StB ügynökei, olyan személyek, akik annak idején önszántukból vállalták az ügynökszerepet és feljelentették, meghurcoltatták legközelebbi munkatársaikat.

Hasonlóképpen vélekedett hétfőn Csáky Pál miniszterelnök-helyettes, aki szerint az egykori ügynököknek önként kellene távozniuk a politikából, hiszen saját pártjaik hitelességét ingatják meg. Ha az ügynöklistákon a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) emberei közül is szerepelne valaki, akkor a párt elnöksége annak önkéntes távozását fogja szorgalmazni. Mikulás Dzurinda korábban elképzelhetetlennek nevezte, hogy az StB ügynökei általános bűnbocsánatban részesüljenek, ugyanakkor kizárta annak valószínűségét, hogy "újrakáderezze" az ügynöklistán felbukkant államtitkárt. Azt mondta: sem törvényszéket, sem holmi bizottságot nem kívánnak felállítani, mert a múlt szellemeit helytelen lenne megidézni.

Dzurinda az államtitkár lemondását elfogadta és jelezte: távozásának okairól Ján Hurny maga tájékoztatja majd a nyilvánosságot. Hurny nem sokkal később fizetett sajtóközleményben azzal indokolta lemondását, hogy "személyem az engem jelölő párt, az SDKÚ és annak elnöke, Mikulás Dzurinda kormányfő elleni politikai támadások eszközévé vált".

Elemzők szerint az eset csupán a jéghegy csúcsa, hiszen a Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) internetes honlapján egyelőre csak az ügynöklisták töredéke kapott nyilvánosságot, a legfontosabb, javarészt a fővárost, Pozsonyt érintő ügynöklisták csak nyár elején kerülnek fel a világhálóra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek