A bűnsegéd neve Zuschlag János
Az Index információi szerint kedden bűnsegédként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségének megalapozott gyanújával kihallgatja a rendőrség Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselőt és a Tóth Csabát, az MSZP Vas megyei elnökét. Mindkettejüket a Vas megyében alapított fantom Fibisz-szervezetek ügyében kérdezi majd a rendőrség.
Dátum: 2005-01-03 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:16.467221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Zala megyei rendőrség nem cáfolta, de megerősíteni sem volt hajlandó az Indexnek azt az információját, hogy keddre gyanúsítottként idéztek be két szocialista politikust a nyáron kezdődött Fibisz-szervezet alapítási ügyben.
Egy kaptafára
Az Index úgy tudja, hogy a rendőrség magánokirat-hamisítás vétségében való bűnsegédlet megalapozott gyanújával hallgatja majd ki Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselőt és Tóth Csabát, az MSZP Vas megyei elnökét. A Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták (a szervezet neve időközben Fiatal Baloldalra rövidült) Vas megyei szervezetében 2003 május 17-én és június 5-én a megye kistelepülésein összesen tíz új alapszervezetet hoztak létre, amelyekről kiderült, hogy egyetlen jegyzőkönyvminta felhasználásával, gyakran hibás címen, mindenütt 11 fővel jöttek létre. A fiktív szervezetalapítás gyanújával megindult eljárás során már tavaly augusztusban gyanúsítottként hallgatták ki Szabó Bálintot, az ifjúsági szervezet vasi vezetőjét. A Vas megyei főügyészség akkor azt közölte: "hamarosan döntés születik arról, hogy lesznek-e újabb gyanúsítások". A volt képviselő és a megyei elnök már több idézést is kapott, ám eddig nem jelentek meg a zalaegerszegi kapitányságon.
Eltűntek az eredeti papírok
A jegyzőkönyv-másolatok tanúsága szerint a szervezetek alapításánál bábáskodott Zuschlag János országgyűlési képviselő, Fibisz-elnökhelyettes, valamint Tóth Csaba, az MSZP megyei elnöke is. A két politikus hitelesítői aláírással látta el valamennyi jegyzőkönyvet. Az eredeti példányok viszont eltűntek, miután az MSZP fővárosi központjából több kézen keresztül éppen a megvádolt Szabó Bálinthoz kerültek. Szabó rendőrségi vallomása szerint a dokumentumokat valószínűleg Székesfehérváron vették ki ismeretlenek a gépkocsijából.
Az üggyel kapcsolatban Szabó Bálint ügyvédje, Bárándy György az Indexnek azt mondta, hogy védencét a "bizonyítási terhek megfordításával kívánja tisztázni", ezért két személyiség jogi pert kezdeményezett. Zuschlag Jánost és Tóth Csabát nem sikerült elérni.
index.hu - fideszfrakcio.hu