Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Online hittan

Online hittan - evangélikus egyszeregy mindenkinek elnevezéssel internetes honlap nyílt hétfőn azok számára, akik nem ismerik igazán az egyház életét. "Ezt az összefoglalót elsősorban azoknak szántuk, akik ritkán jutnak el a templomba és kevés alkalmuk nyílik részt venni a gyülekezet életében" - írták a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjáról is elérhető nyitóoldalon a szervezők.


Dátum: 2005-01-03 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:17.063180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elsősorban azokra gondoltak, akik szívesen kereszteltetik meg gyermeküket és fontosnak tartják a konfirmációt, de csak karácsonykor és húsvétkor járnak templomba. Ajánlják azoknak a fiataloknak is, akik, bár egyházi esküvőre készülnek, nem ismerik igazán egyházuk életét.

"Az Online Hittan egy kicsit más, mint a gyerekeknek tartott hittanórák tananyaga. Használható lexikonként egy-egy téma gyors áttekintésére. Gyakorlati kézikönyvként is forgathatja, aki szeretne eligazodni az egyházi alkalmak között, például az istentisztelet és az esküvő menetében" - olvasható a honlapon. A videoanyagokat és személyes vallomásokat is tartalmazó internetes oldalon (http://www.onlinehittan.hu) összegzés olvasható a következő fő témákról: evangélikusság, gyülekezet, templom, istentisztelet, lelkész, keresztség, konfirmáció, esküv, temetés, hitünk.

Az online hittan anyagát a Magyarországi Evangélikus Egyház Internet Munkacsoportja készítette az Evangélikus eMagyarország Program keretében, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek