Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína: egybillió dolláros rekord külkereskedelmi forgalom

Kína külkereskedelemi forgalma tavaly, azaz 2004-ben első ízben meghaladta az egybillió dollárt: a kivitel és a behozatal összértéke 1,1 billió dolláros rekordra nőtt a 2003-as 850 milliárd dollárról - jelentette a kínai állami televízió kedden.


Dátum: 2005-01-04 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:19.122237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kínai növekedés a világkereskedelem tavalyi bővüléséhez 12 százalékkal járult hozzá.

Az Egyesült Államokkal 167 milliárd dollár, az EU-val 190 milliárd dollár, az ázsiai országokkal 600 milliárd dollár volt a forgalom tavaly. A híradásban mérlegadatokat nem közöltek, de hozzátették, hogy az összforgalommal Kína a világ harmadik számú kereskedő országa.

Kína kereskedelmi többlete 20,84 milliárd dollár volt az első tizenegy hónapban, 1,038 billió dolláros összforgalomból.

Kína 2003-ban 25,5 milliárd dolláros kereskedelmi többletet ért el, miközben megkezdte a fokozatos piacnyitást és a vámcsökkentést, 2001-es WTO-csatlakozása értelmében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek