Lendületben az ország: már autót is alig vásárolunk
Tavaly, tíz év óta először, drasztikusan csökkent az autóeladások száma. Szakértők szerint ezért főként a múlt évben bevezetett regisztrációs adó okolható. Ennek ellenére a kormány az autóvásárlással és fogalomba helyezéssel kapcsolatos költségeket még tovább növeli.
Dátum: 2005-01-04 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:20.645811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke, Győző Gábor a Népszabadságnak elmondta: a nem végleges adatok szerint 204 ezer új személygépkocsi kelt el 2004-ben, ami kétszázalékos csökkenést jelent az előző évhez képest.
Ebben az évben sem túl optimisták az importőrök, és a tavalyinál is kisebb eladásokkal számolnak. Az MGE elnöke szerint a regisztrációs adó 5 százalékos emelkedése és áfájának összege mellett további drágító tényező lehet az októberig tartó európai árharmonizáció, amelynek hatása márkánként és kategóriánként eltérő, átlagosan 3 százalékos drágulást okozhat. Ez különösen a kisautókat érinti majd, hiszen azok olcsóbbak nálunk.
Magyarországon 2004 februárjában vezették be a fogyasztási adót felváltó, ám annál magasabb mértékű regisztrációs adót. A bevezetéssel és a törvény értelmezésével kapcsolatos nehézségek miatt jelentősen visszaesett a piac, mert olykor hetekig nem tudtak forgalomba helyezni kifizetett új autókat. Az importőrök szerint idén néhány márka esetében 6-10 százalékkal is tovább szűkülhet a piac, amiben jelentős szerepe lehet az autóvásárlással és fogalomba helyezéssel kapcsolatos költségek növekedésének.
A 2005. január elsején ismét emelkedő regisztrációs adó miatt már január első hetében drágult az új autók többsége, mert a magasabb terheket a forgalmazók - a korábbi jóslatokkal szemben - áthárítják a vásárlókra. Az Európai Unióban elfogadott regisztrációs adóhoz hasonló, a forgalomba helyezéskor fizetendő közteher nagyságát a tagállamok határozzák meg. Magyarországon a regisztrációs adó mértéke a motor lökettérfogatától és környezetvédelmi besorolásától függ. Egy korszerű, Euro 4-es minősítésű, 1100 köbcentiméteresnél kisebb benzinmotorral szerelt autó esetében az adótétel 120 ezer forintról 126 ezerre változott, az 1,9 literes dízelmotorral szerelt kocsinál pedig 390 ezer forintról 410 ezer forintra. Ez azonban nemcsak az adótétel különbözetének megfelelő, vagyis 6 ezer, illetve 20 ezer forintos drágulást jelent, hiszen a nettó árhoz adott regisztrációs adót még 25 százalékos áfa is terheli, így a drágulás mértéke egy kisebb kocsi esetében is elérheti az ötvenezer forintot, egy középkategóriás modellnél pedig a 120 ezer forintot.
Forrás: Népszabadság, 2005. január 4.
fideszfrakcio.hu