Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nesze semmi fogd meg jól!

Az idén induló új lakáspolitikai program közel 100 ezer család otthonteremtési és lakhatási gondján segíthet - mondta Csabai Lászlóné, a Magyar Szocialista Párt lakásügyi munkacsoportjának vezetője kedden, nyíregyházi sajtótájékoztatóján. "Nesze semmi fogd meg jól" - jellemezte a programot az MTI-nek nyilatkozva Mádi László, a Fidesz parlamenti képviselője, aki szerint a fészekrakó program "vajmi kevés dolgot old meg".


Dátum: 2005-01-04 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:24.557518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csabai Lászlóné elmondta, hogy az új lakáspolitikai koncepció négy elemre épül. Állami kezességvállalással történő hitel felvételével a 30 éven aluli fiatalok vásárolhatnának új, vagy használt lakást. Az érintett családok egy-vagy két gyermek megléte esetén már saját forrás nélkül otthonhoz juthatnának.

A Fidesz szerint vajmi kevés problémát old meg a fészekrakó program.

"Nesze semmi fogd meg jól" - jellemezte a programot az MTI-nek nyilatkozva Mádi László, a Fidesz parlamenti képviselője, aki szerint a fészekrakó program "vajmi kevés dolgot old meg". Úgy fogalmazott: "Az egész egy lufi, egy médiaakció, ami eltakarja azt a rengeteg megszorítást és visszalépést és ígéretmegszegést, amit produkáltak az elmúlt két és fél évben". Hozzátette: kezdeményezi, "a kormány fél év múlva számoljon el, hogy hány ember tudta ezeket a lehetőségeket igénybe venni, és mennyi költségvetési forrást fordított erre".

A politikus elmondta: az állami garancia-program azokat a jól kereső fiatalokat támogatja, akik havi 80-100 ezer forintos törlesztő részletet tudnak vállalni. Hozzátette: a szülők lakását jelzálogként használva ma is lehet önrész nélkül lakást venni anélkül, hogy a garancia többletköltségét vállalni kellene.

Mádi László szerint a lakbértámogatási rendszer lényegében annak beismerése, hogy a kormánykoalíció képtelen a bérlakásépítés megoldására, és felmondta, amit kormányprogramban ígért. A Orbán-kormány csak a bérlakások építésére 2001-ben 22 milliárd forintot költött, erre ma a szocialista kormány nem fordít pénzt - tette hozzá. Közölte: véleménye szerint életidegen, az az elképzelés, hogy az emberek öt évre úgy ajánlják majd fel lakásukat önkormányzati bérleménynek, hogy nem szólhatnak bele, ki lesz a bérlő. Mint mondta, "pozitív ösztönzést" csupán a szociálpolitikai támogatás emelésében lát.

A politikus kiemelte: a használt lakások tekintetében teljes a válság a piacon. A forgalom élénkítésére azt javasolják, hogy az illeték kedvezményes kulcsát négymillióról emeljék fel tízmillió forintra. Hozzátette: a szakma kezdeményezte, hogy hozzanak létre egy használt lakás alapot is, amely az ilyen lakások felújítását és továbbadását biztosítaná némi állami segítséggel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek