Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A műholdak már tíz órával korábban jelezték a szökőárt

A szökőár már keletkezésekor látható volt a műholdak közvetítésével, így a part elérése előtt tíz órával már menekíthették volna az ottani lakosokat, ha létezne egy űrtechnológiát felhasználó riasztórendszer.


Dátum: 2005-01-04 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:25.176103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerdán az ENSZ főtitkárával amolyan segély csúcs-világtalálkozót tartanak az európai uniós országok és az Ázsia Plusz szervezet kormányának képviselői. De nemcsak az adományokról lesz szó, hanem a katasztrófa megelőzésről is, elsősorban az űrtechnika igénybevételével. Öt évvel ezelőtt ugyanis az Európai Űrügynökség kezdeményezésére létrehozták a katasztrófa megállapodást, amelyben most öt nagy szervezet vesz részt. A rendszer - mely bármelyik országnak segítségére siet a mesterséges holdak képeivel - nemrég kezdte meg működését, és a decemberi tragédiánál már igénybe vették. A miniszter be is mutatta a felvételeket.

Készült olyan felvétel is, amelyen látható, amint elindul a szökőár körülbelül 10 órával azelőtt, hogy eléri a partot. Ha ezt élőben figyelték volna és léteznék gyors-figyelmeztető rendszer, sokakat, talán tízezreket meg lehetett volna menteni. Ezért foglalkozik ezzel a világ és szándékoznak felgyorsítani az unió önálló Galileo-űrrendszerének kialakítását.

Szökőár előrejelző berendezést adományozna a katasztrófa sújtotta dél-ázsiai országoknak egy izraeli cég is. A feltaláló szerint a berendezés emberéleteket menthet meg azzal, hogy az üdülőket közvetlenül figyelmezteti a szökőár közeledtére.

A találmány a talajban, illetve vízben elhelyezett érzékelők segítségével működik, s ezek az érzékelők műholdon keresztül másodperceken belül riaszthatják a kormányokat szerte a világon.

MR - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek