Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zuschlagék nem jelentek meg a hatóság előtt

A Zala megyei rendőrség kedden tervezte gyanúsítottként kihallgatni Zuschlag János volt szocialista képviselőt és Tóth Csaba Vas megyei szocialista elnököt magánokirat hamisításban való bűnrészesség gyanújával, ám Zuschlagék nem jelentek meg a hatóság előtt. Az Index úgy tudja, a rendőrség két hét haladékot adott, és január közepére halasztotta a kihallgatást.


Dátum: 2005-01-04 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:25.788128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fantom Fibisz-szervezetek létrehozásáért akarta gyanúsítottként kihallgatni a rendőrség kedden Zuschlag János volt szocialista parlamenti képviselőt, az ifjúsági szervezet korábbi elnök-helyettesét, illetve Tóth Csaba vasi MSZP-elnököt. A kormánypárti politikusokat tíz fiktív Fibisz-alapszervezet létrehozása kapcsán gyanúsítják okirat hamisításban való bűnrészességgel, hiszen a nem valós szervezetek létrejöttét aláírásukkal hitelesítették. Később az összes vonatkozó jegyzőkönyv eltűnt.

Halasztást kértek

Zuschlag János és Tóth Csaba kedden nem jelent meg a hatóság előtt. Csizmadia Péter, a Zala megyei rendőrség sajtófőnöke az Indexszel mindössze annyit közölt, hogy kedden nem történtek az okirat-hamisítási ügyben kihallgatások. A szóvivő nem kívánta kommentálni azt az információt, hogy az érintettek kérését mérlegelve január 17-ére idézték be Zuschlag Jánost és Tóth Csabát.

Négyen lesznek

Az Index úgy tudja, hogy a héten viszont meghallgatják az ügy negyedik gyanúsítottját is. Táncsics Péter, a kőszegi MSZP-szervezet elnöke Zuschlag és Tóth mellett szintén aláírásával igazolta a tíz, gyanús körülmények között létrehozott Fibisz-csoport alakuló jegyzőkönyvét. A vizsgálatban eddig Szabó Bálintot, az MSZP-ből a korábbi vasi pártharcok során első fokon kizárt, majd visszavett helyi Fibisz-vezetőt hallgatta ki gyanúsítottként a rendőrség tavaly augusztusban.

index.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek