Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb magyar utasok érkeztek haza Délkelet-Ázsiából

Újabb magyar utasok érkeztek haza - valamennyien szemmel láthatóan egészségesen - kedd este a katasztrófa sújtotta délkelet-ázsiai térségből.


Dátum: 2005-01-04 19:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:26.670405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Malév gépén 109-en jöttek Thaiföldről, hozzájuk az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Dubajban további 50 utas csatlakozott. Ez volt a negyedik repülőgép, amely magyar turistákat hoz haza a térségből.

A ferihegyi repülőtéren az ÁNTSZ szakemberei írásos tájékoztatót adtak át a hazatérőknek arról, hogy miként lehet felismerni az esetleges fertőzések jeleit, és hogy ilyenkor mi a teendő.

Az utazási irodák kérése alapján a gép Phuket helyett Bangkokban szállt le, ott vette fel az utasokat. Krebsz Adrien, a Malév Rt. szóvivője közölte, hogy a hazaérkező turisták közül sokan Phuketben vészelték át a földrengés utáni szökőár okozta pusztítást.

A szóvivő elmondta, hogy ez a gép hétfőn kormányzati felajánlásként ötszáz kilogramm gyógyszert szállított Bangkokba.

Tájékoztatása szerint pénteken újabb charterjárat indul segélyszállítmányokkal Budapestről Thaiföldre, és szintén utasokkal tér majd vissza szombaton Magyarországra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek