Az ENSZ Londontól és Washingtontól kér teherszállítókat az ázsiai segélyezéshez
A délkelet-ázsiai segélyek célba juttatásához az ENSZ-nek sürgősen C-17-es óriás teherszállító repülőgépekre van szüksége, amelyeket csak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia tud rendelkezésére bocsátani - közölte a nemzetközi szervezet kedden.
Dátum: 2005-01-04 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:26.975390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Szükségünk van még három vagy négy C-17-es repülőgépre egy hónapra" - közölte a sajtóval az ENSZ humanitárius segélyeket koordináló hivatalának (OCHA) logisztikai megbízottja, Isabelle Muyser-Boucher.
A C-17-es képes rövid kifutópályákon le- és felszállni, és 60 tonna terhet bír el.
A hivatalnak szüksége van továbbá földmunkagépekre, hogy rendbe hozzák például a Banda Aceh-i repülőteret Indonéziában. A sürgős szükségletek listáján szerepel az áramfejlesztő generátoroktól a légi irányítóközpontokon át a helikopterhordozókig sok minden.
Az OCHA szerint jelenleg a légi járművek és a nemzetközi segélyek fogadásától túlzsúfolt repülőterek működtetése az elsődleges.
Az ENSZ azt is kéri a kormányoktól, hogy bocsássanak rendelkezésére víztisztító berendezéseket, mintegy száz uszályt a kirakodáshoz és 250 kamiont.
MTI - fideszfrakcio.hu