Négy-ötezer amerikai tűnt el az ázsiai katasztrófában
Négy-ötezer eltűnt amerikai állampolgárról tud a külügyminisztérium - jelentette be Colin Powell amerikai külügyminiszter.
Dátum: 2005-01-04 20:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:27.618233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hétfőn este Powell amerikai külügyminiszter a thaiföldi fővárosba tartó repülőgépen adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az ázsiai szökőár következtében 4-5 ezer eltűnt amerikai állampolgárról tud a külügyminisztérium.
Kedd reggeli hivatalos adatok szerint az amerikai áldozatok száma tizennégy fő: heten Sri Lankán és heten Thaiföldön vesztették életüket. Több országból beérkezett jelentések alapján azonban biztosra vehető, hogy a szökőár óta több ezer amerikai turista nem adott magáról életjelt a családjának, és nem jelentkezett egyetlen ország külképviseleti szervénél sem.
Forrás: ABC News
fideszfrakcio.hu