Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Lendületben az ország": a sereghajtók között

A versenyképesség és a tőkevonzás növelése érdekében valóságos adóverseny bontakozott ki a régióban: Szlovákia példáját most részben Lengyelország és Románia követi. A gazdasági növekedés ütemét tekintve közben Magyarország az élbolyból a sereghajtók közé került. A tavalyi harmadik negyedévben, amelyről már megjelentek a friss adatok, amíg Lettország például 9,1, Litvánia 6, Észtország 6,2, Lengyelország 4,8, Szlovákia 5,3 százalékos növekedést produkált, addig Magyarország 3,7 százalékos növekedéssel az utolsó helyen kullog - írja a Népszabadság.


Dátum: 2005-01-05 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:07:28.866444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világgazdaság átlagához mérten kiugróan jó gazdasági növekedéssel büszkélkedhetnek az Európai Unió új tagállamai. Máltát és Ciprust nem számítva a nyolc közép- és északkelet-európai ország gazdasága az idén öt százalékkal bővül, jóval gyorsabban, mint az EU 15 régi tagállama vagy az Egyesült Államok. Legfeljebb néhány délkelet-ázsiai gazdaság és Kína előzi meg ezt a térséget.

A nyolcak belső erőviszonyai azonban átrendeződnek. Míg hosszú időn át a magyar gazdaság vezette a mezőnyt, addig mára a többiek látványosan felzárkóztak. Míg 2000-ben a magyar gazdaság 5,2 százalékkal növekedett, s ennél sietősebb ütemet csak a három balti ország produkált, addig 2003-ban csak a jóval fejlettebb Szlovénia haladt lassabban a magyar gazdaságnál, 2004-ben pedig csupán a cseh. A tavalyi harmadik negyedévben, amelyről már megjelentek a friss adatok, Lettország például 9,1, Litvánia hat, Észtország 6,2 Lengyelország 4,8, Szlovákia 5,3, míg Magyarország 3,7 százalékkal erősítette gazdaságát. Jövőre, amikor az egész térség kissé visszafogottabban bővülhet az akadozó régi 15-ök miatt, a magyar, cseh és szlovén gazdaság nagyjából négy százalék körüli teljesítményt nyújthat, a többiek pedig öt-hat százalékos ütemet diktálhatnak.

nol.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek