Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harmincezer terrorista Irakban

Húsz-harmincezer terrorista tevékenykedik szerte Irakban, az előző rezsim Szíriába menekült tagjainak vezetésével - jelentette ki az iraki hírszerzési főnök egy arab lapnak.


Dátum: 2005-01-05 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:32.081529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mohammed Abdallah as-Sahváni az as-Sark al-Auszat című, Egyiptomban megjelenő arab nyelvű lap szerdai számában közölt interjúban elmondta, hogy ezek az alaposan kiképzett és jól szervezetten működő fegyveresek, "akiket hivatalosan terroristáknak nevezünk", erős pénzügyi támogatást kapnak a Baasz párt egykori magas rangú politikusától Mohammed Júnisz al-Ahmedtől és az elűzött diktátor, Szaddám Huszein egyik féltestvérétől, Szabaávi al-Haszántól. Azt állította, hogy al-Ahmed és al-Haszán akadálytalanul közlekedik Irak és Szíria között. Úgy vélekedett továbbá, hogy a Szaddám Huszein rendszerében uralkodó Baasz párt tagjaiból, iszlám szélsőséges csoportokból és a Szaddám-rezsim feloszlatott hadseregének tagjaiból álló lázadókat Szaddám Huszein körözött alelnöke, Izzat Ibrahim ad-Dúri is segíti. Szíria korábban többször elutasította a területén rejtőzködő Baasz-tagokkal kapcsolatos hasonló feltételezéseket. Sahváni elmondta azt is, az iraki hírszerzés arra számít, hogy az erőszakhullám mérséklődni fog és az év végéig elül.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek