Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olasz áldozatok

Háromszázharmincnyolcra csökkent a délkelet-ázsiai szökőár olasz eltűntjeinek száma Gianfranco Fini olasz külügyminiszter szerdai bejelentése szerint, aki egyben közölte, hogy eddig 20 olasz halottat azonosítottak. Korábban még több mint hatszáz olaszt tartottak számon az eltűntek között, s Fini arra figyelmeztetett, hogy az idő multával egyre kevesebb a remény. Bejelentette, hogy a hatóságok eddig húsz olasz halálos áldozatot azonosítottak; korábban 18 halottról tudott az olasz külügyi tárca.


Dátum: 2005-01-05 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:32.370640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 338 olasz eltűntből 331-nek - köztük hét gyermeknek - Thaiföldön veszett nyoma. Az olasz külügyminiszter 10-12 ezerre becsülte a természeti katasztrófa idején, december 26-án az érintett délkelet-ázsiai térségben tartózkodó olasz állampolgárok számát, beleértve a szervezett turistacsoportokat, az egyénileg utazókat, illetve a szökőár sújtotta országokban élő olaszokat is. Bejelentette, hogy még ebben a hónapban a térségbe utazik. A szerdai római sajtóértekezleten részt vett Giuseppe Pisanu belügyminiszter is, aki megerősítette, hogy tárcája szomorú és nehéz feladata lesz az olasz áldozatok azonosításának elvégzése. A sajtóértekezleten elhangzott, hogy az olaszok eddig 25 millió eurót gyűjtöttek össze csak az SMS-üzenetekkel való adakozással a szökőár sújtotta országok megsegítésére. Az adományok kezelésében ugyanakkor eléggé nagy a káosz, ezért az olasz képviselőház meg akarja hallgatni Finit az összegyűjtött segélyek és állami pénzek felhasználásának módozatairól.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek