Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A The Thimes szerint tömegsírokba temetkeznek Thaiföldön

A thaiföldi hatóságok titokban hatalmas tömegsírokba temetik a szökőárban meghalt, azonosítatlan nyugati turisták tetemeit a The Times helyszíni beszámolója szerint. A brit napilap tudósítójának, aki látta a tömegsírokat és a műanyagzsákokba burkolt, markológépekkel a sírokba zúdított holttesteket, a Vöröskereszt helyi tisztviselői elmondták: azt az utasítást kapták, hogy 10 ezer tetem elföldelésére alkalmas méretű területet készítsenek elő.


Dátum: 2005-01-05 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32694
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:34.151724, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tudósító megjegyzi: ez a szám sokkal magasabb annál, mint ahányan a thai hatóságok szerint ebben az országban összesen meghaltak, ami kétségessé teszi, hogy valaha is ismert lesz-e az áldozatok tényleges száma. A brit újságíró által látott tömegsír egy buddhista szentély melletti kopár mezőn van, Phuket üdülőhelytől 130 kilométerre északra. A beszámoló szerint a hatóságok még az eltűnt hozzátartozóik után kutató, kétségbeesett külföldieknek sem mondják meg, hogy százával temetik az azonosítatlan holttesteket a sebtében kiásott tömegsírokba. A The Times tudósítójának az egyik thai illetékes meg is mondta: nem kell, hogy "a családok idejöjjenek, mert csak felzaklatná őket a látvány, mondja meg nekik, hogy nincs itt semmi néznivaló". Az újságíró szerint a munkacsoportok 20, egyenként több mint 130 méter hosszú gödröt ástak ki a szentély melletti mezőn.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek