Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az idén új adót kell fizetni Szolnokon

Januártól évi 9 ezer forint kommunális adót kell fizetni Szolnokon a lakások és üdülők után a magánszemélyeknek - közölte a város jegyzője a polgármesteri hivatalban szerdán tartott sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-01-05 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:35.683210, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új adó a lakásbérleti jogra is vonatkozik és az általános szabályok szerint évi két részletben, március 15-ig és szeptember 15-ig fizetendő - mondta Szakali Erzsébet.

A jegyző szólt arról is, hogy az új adóból 50 százalék kedvezmény illeti meg azt az adóalanyt, aki 65. életévét betöltötte, és havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200 százalékát.

Vargáné Bodor Katalin, a hivatal adóügyi osztályának vezetője elmondta: az adóztatás az adóbevallás megtételével kezdődik, amelynek január 15-ig kell eleget tenni.

A bevallás megtételére, "minden törvényes lehetőséget mérlegelve", nem névre szóló levelet küldtünk ki, a címzett helyén a borítékon a "Minden postacímmel rendelkező részére" szöveg szerepel - tette hozzá a szakember.

Újságíró kérdésre válaszolva elmondta, a szolnokiak, akárcsak a korábbi adókivetéseknél, vegyes érzelmekkel fogadták a kipostázott hivatali levelet.

Közölte, tudomásuk van róla, hogy a levél címzési módját sokan kifogásolják, emiatt tartalmát jó néhányan el sem olvassák, noha az adóhatóság "nem reklámanyagokat" szokott kiküldeni.

"Az adófizetési morál eddig jó volt Szolnokon" - mondta Vargáné Bodor Katalin, hozzáfűzve: az új adónemtől az önkormányzat 300 millió forint bevételt vár.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek