Juscsenko és Szaakasvili cáfolja, hogy külső segítséget kapott volna a forradalmuk
Viktor Juscsenko ukrán elnökjelölt és Mihail Szaakasvili grúz elnök szerdán cáfolta, hogy külföldi segítséget kaptak volna forradalmukhoz, amely szerintük az "új európai felszabadulási hullám" része.
Dátum: 2005-01-06 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:36.947462, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ukrán és a grúz forradalom az európai felszabadulási hullám része, amely elhozza a szabadság és a demokrácia végső győzelmet az európai kontinensen - fogalmazott Juscsenko és Szaakasvili a "Kárpáti Nyilatkozat" című dokumentumban, amelyet szerdán tettek közzé a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv).
"Határozottan cáfoljuk, hogy ezek a demokratikus és békés forradalmak mesterségesek lettek volna vagy külső beavatkozás következtében történtek" - áll a két politikus által a Lviv megyei Tiszovec síparadicsomban szerdán aláírt nyilatkozatban.
Az Egyesült Államokat az a vád érte - főként Moszkva részéről -, hogy a civil szervezeteken és alapítványokon keresztül pénzelte az ukrajnai és grúziai ellenzéket.
"Éppen ellenkezőleg, Ukrajnában és Grúziában a forradalmak politikai tanácsadók és külső beavatkozások ellenére mentek végbe" - mutatott rá a két politikus Viktor Janukovics volt kormányfő, elnökjelölt orosz tanácsadóira utalva.
A nyilatkozat szerint Ukrajna és Grúzia, a két volt szovjetköztársaság egységes Európát kíván és jó kapcsolatokat akar szomszédaival.
Viktor Juscsenko a "narancsos forradalom", az elnökválasztás második, elcsalt fordulója utáni, Ukrajnában soha nem látott méretű népi megmozdulás után nyerte meg a december 26-i, megismételt második fordulót.
Mihail Szaakasvilit a "rózsás forradalom" után választották meg Grúzia elnökének, amely alig több mint egy éve elűzte a hatalomból Eduard Sevardnadze elnököt.
MTI - fideszfrakcio.hu