Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csütörtöktől már 1,3 milliárd kínai

A kínai kormány népességpolitikájának köszönhetően Kína lakossága nem négy évvel ezelőtt lett 1,3 milliárdos, hanem hivatalosan helyi idő szerint csütörtök hajnalban - ekkor jött világra ugyanis az 1,3 milliárdodik kínai csecsemő.


Dátum: 2005-01-06 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:37.608581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Új Kína hírügynökség beszámolója szerint Csang Vej-csing (Zhang Weiqing), az Állami Népesség- és Családtervezési Bizottság elnöke több kormánytisztségviselő társaságában csütörtökön adta át a hivatalos oklevelet a megszületett fiúgyermek boldog szüleinek.

A hírügynökség értékelése szerint a kormányzat immár három évtizede zajló családtervezési programja nélkül a kínai népesség már négy évvel ezelőtt túllépte volna e határt. Hivatalos születési arányszámok szerint 1990-ben minden ezer lakosra 21,06 gyermek született, míg 2003-ban már csak 12,41, így a demográfiai növekedés is jelentősen csökkent: a szintén ezer főre vetített 14,39-ről 6,01 főre.

A kínai családtervezés célja, hogy drasztikusan csökkentse a gyermekszaporulatot, előnyben részesítve a csupán egy gyermeket vállaló családokat a többgyermekesekkel szemben. A városi lakosság nagy része már igazodott az egykerendszerhez, a vidéki lakosok zöme azonban lánygyermek születését követően második gyermek vállalásával is megpróbálkozhat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek