Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb feketeleves: bezár a Tschibo

Még egy év sem telt el azóta, hogy a Kraft Foods bejelentette magyarországi gyártókapacitásának felszámolását, most újabb nagy nemzetközi élelmiszer-ipari vállalat, a Tchibo készül kávégyárának bezárására - tudta meg a Napi Gazdaság.


Dátum: 2005-01-06 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:39.813529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Távozik Magyarországról a Tchibo kávégyártó üzeme - értesült a NAPI Gazdaság. Mint azt Torsten Kaack, a Tchibo Budapest Kft. ügyvezetője lapunknak megerősítette: a társaság 2005 első félévében a termelés áthelyezését tervezi Magyarországról. Az új üzemek Bécsben és Hamburgban lesznek. Az ügyvezető a lépést azzal indokolta, hogy a további magyarországi termelés nem illeszkedik a Tchibo fejlesztési stratégiájába. Torsten Kaack úgy vélte, hogy a jelenlegi piaci verseny modernizálást igényelne a gyártás során és ez csak jelentős beruházással valósítható meg. A termelési részleg felszámolása 48 alkalmazottat érint, akiknek a cég szociális csomaggal kíván segíteni.

A cégadatok szerint a Tchibo Budapest Kft. árbevétele 2003-ban lényegében stagnált az előző évhez képest (0,58 százalékkal, 9,4 milliárd forintra csökkent), az üzemi tevékenység eredménye azonban drasztikusan, a felére, 1,378 milliárd forintról 680,1 millió forintra zuhant. A számokból az derül ki, hogy ennek hátterében főként az értékesítés közvetlen költségeinek növekedése állt: ezek a költségek a 2002. évi 3,7 milliárd forintról 800 millió forinttal, 4,5 milliárdra ugrottak 2003-ban. A Tchibo 1991 óta működik Magyarországon és jelenleg a pörköltkávé-piacon mintegy 40 százalékos aránnyal piacvezető. Torsten Kaack kiemelte, a gyártás áthelyezése nem befolyásolja azt a tényt, hogy a Tchibo továbbra is elkötelezett a magyar piac iránt és sikereit a helyi viszonyokat jól ismerő munkatársak csapatmunkájára építi a jövőben is: a magyar piacra fókuszáló marketingcsapatuk továbbra is Magyarországon lesz majd.

Forrás: Napi Gazsdaság, 2005. január 6.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek