Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhalaszthatják a választásokat Irakban

A január 30-ra kitűzött iraki választások fél évvel történő elhalasztását követelte csütörtökön Mohszen Abdel Hamid, az Iraki Iszlám Párt elnöke. Az elnök azzal indkolta kérését, hogy egy sikeres választási kampány lebonyolításához a biztonság teljes hiánya miatt nincsenek meg a garanciák. Az egyesült arab emírségekbeli Al-Bajan című újságban csütörtökön közzétett nyilatkozatában az iraki szunnita közösség legnagyobb pártjának vezetője azt írta, hogy a központi választási bizottság a bagdadi zöld zóna "rabja", és a választási listák szétosztását még a fővárosban sem tudja megoldani.


Dátum: 2005-01-06 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:42.609649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök szerint folyamatos fenyegetések érkeznek a bizottsághoz, a kézbesítőkhöz, a jelöltekhez, de a szavazásban résztvevő valamennyi ember veszélyben érezheti magát. Hamid úgy vélekedett, hogy a lakosság nem áll készen a választásokra, mivel saját biztonságát félti, s gondot okozt neki még a tüzelő beszerzése és az áramellátás hiánya is. Az Iraki Iszlám Párt így egyhangúlag elutasítja a január 30-i időpontot. A párt úgy gondolja, hogy a jelenlegi körülmények között "nem lehet tiszta, igazságos és Irak teljes területén lebonyolítható" választást tartani, így a voksolás nem vezethet egy törvényesen megválasztott testület létrehozásához. A párt már az év végén visszahívta jelöltjeit és felfüggesztette kampányát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek