Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyugdíjasok az élhetőbb jövőért

A "Nyugdíjasok az élhetőbb jövőért" című rendezvénysorozat első előadását tartották csütörtökön a Polgárok Házában. Harrach Péter kiemelte, hogy fontosak az ilyen rendezvények, ahol a részvevők túllépnek a csoportérdekeken, és a társadalom egészét érintő kérdésekkel foglalkoznak.


Dátum: 2005-01-06 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:42.953486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aszódi Pál, a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke szerint a rendezvénysorozatnak az is a célja, hogy a nyugdíjasok egész évben érezzék az összefogás erejét és szükségességét, ne csak a választási kampányokban. Szomorúnak tartotta, hogy a kormányzat sokszor olyan lépéseket tesz, amelyek ellentétesek a nyugdíjasok és az őket képviselő szervezetek érdekeivel. "Határozottan kijelentjük, hogy nem engedjük a nyugdíjas önszerveződések legyengítését. Hatékony erővé kell válni, meg kell erősíteni a civil érdekképviseleteket" - szögezte le. Aszódi Pál fontosnak tartotta, hogy az Idősügyi Tanács ne egy formális testület legyen, amelyik úgy működik, ahogyan a kormányzati érdek megkívánja, hanem a nyugdíjasok valós érdekeit képviselje. Példának említette a politikailag üldözöttek nyugdíjának ügyét, amely 180 ezer ember érint. Elmondta, hogy az Idősügyi Tanács - amelyiknek akkor Medgyessy Péter volt az elnöke - egyhangúlag támogatta az üldözöttek nyugdíjának rendezésére vonatkozó indítványt, Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök viszont lesöpörte az asztalról.

A rendezvényen Zentai László beszámolt a "Prémiumévek" programról, Szívós Péter, a TÁRKI ügyvezető igazgatója "Szegénység és az időskorúak" címmel tartott előadást. Nagy taps fogadta Gulyás Dénes operaénekest, aki Hamvas Béla műveiből idézett.

Kép és szöveg: - T.Z - Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek