Megalapozatlanul ígérgetett új munkahelyeket a kormány
A kormány megalapozatlan ígéreteivel szemben a foglakoztatás növekedése helyett éppen a munkanélküliség emelkedik szinte folyamatosan. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint ugyanis tovább nőtt a munkanélküliség Magyarországon, tavalyhoz képest már majdnem egy százalékkal, 30 ezer fővel van több regisztrált munkanélküli. Ezzel egy újabb romló gazdasági mutató bizonyítja a kormány tehetetlenségét - írja közleményében Bernáth Ildikó.
Dátum: 2005-01-06 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:43.249587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szinte minden ötödik pályakezdő fiatal nem jut munkához, számuk már jóval tízezer fölött jár. A bejelentett kormányzati intézkedések érdemben nem növelik a foglalkoztatottak számát, és nem csökkentik a munkanélküliséget. A pályakezdőket alkalmazó vállalkozások 50 százalékos járulékcsökkentése ugyanis csak kilenc hónapra szól, így annak lejárta után a cégek újabb pályakezdőre cserélhetik alkalmazottukat, így a fiatalok munkanélküliségi szintjén nem tudnak áttörést elérni az intézkedések.
A kormány megalakulása óta képtelen munkahelyteremtő foglalkoztatáspolitikát folytatni, a régiónkban beruházó vállalatok sorra kerülik el hazánkat. Tegnap a Michelin jelentette be, hogy Magyarország helyett inkább Lengyelországban bővíti termelését újabb több ezer főt foglalkoztatva. A Tchibo pedig elhagyva Magyarországot, Németorszgába helyezi át üzemét.
Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy Medgyessy-kabinet után a Gyurcsány-kormány sem képes kimozdítani a gazdaság stagnálását, amely mára a munkanélküliség erőteljes növekedéséhez vezetett.
Budapest, 2005. január 6.
Bernáth Ildikó
Országgyűlési Képviselő
fideszfrakcio.hu