Draskovics továbbra is félretájékoztat
Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy Draskovics Tibor tovább folytatja a közvélemény félretájékoztatását. Ha a pénzügyminiszter nem hajlandó elmondani, hogy mennyi általános forgalmi adót tartanak vissza, legalább arra adjon választ az előzetes adatok alapján, hogy mennyi volt a visszautalt általános forgalmi adó összege.
Dátum: 2005-01-06 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:08:46.353971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ebből ugyanis látszana, hogy a korábbi évek teljesítésétől eltér-e a decemberi visszautalások szintje. A Pénzügyminisztérium költségvetési tájékoztatói már októberben és novemberben is jelentős eltérést mutattak az ÁFA-visszatartások miatt, az elmúlt hónapban pedig nem függesztették fel az APEH és a Pénzügyminisztérium közös akcióját.
Figyelembe véve a jogtalan ÁFA-visszatartás, az újra kötött minisztériumi szerződések, egyéb visszatartott kifizetések trükkjeit, számításaink szerint a pénzforgalmi hiány szintje tavaly elérte a 7 százalékot, az eredményszemléletű hiány pedig a 6 százalékot. Értelmetlen a valós helyzet helyett a manipulációt választani, hiszen a hiányt egyszer el kell számolni. Ezek szerint ez részben a 2005. évet terheli majd, amely tovább rontja a gazdasági szereplők bizalmát.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felkéri Draskovics Tibort, hogy hagyjon fel a államháztartási adatok manipulálásával, a nyilvánosság félretájékoztatásával.
2005. január 6.
Varga Mihály
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Kabinet
fideszfrakcio.hu